Hírkereső

Keresés

A Facebookon elég egyértelmű az évtizedes Ronaldo-Messi rivalizálás eredménye

A sztárok nagy része mintha elengedte volna a közösségi médiát, reklámposztok aratnak a lájkbajnokság focivébés különkiadásában.

A CIA és Joe Biden is előkerül az ellenzéki kampánypénzeket vizsgáló titkosszolgálati jelentésben

A titkosszolgálati vezető szerint már a vizsgálat kezdeti szintjén is egyértelmű kapcsolatok mutathatók ki az MMM-et támogató Action for Democracy és az USA mai kormánya között. Másfél milliárd forintot kapott a DatAdat, egymilliárd jutott az Ezalényeg kiadójának, de feltűnik a jelentésben a DK-s Czeglédy Csaba neve is.

Republikon: Az áprilisban az ellenzékre szavazók 42 százalékát már nem érdekli a politika

Arra a kérdésre, hogy Magyarország demokratikus ország-e, mindössze egy százalék válaszolt egyértelmű igennel.

Az argentinok belefutottak a szaúdi késbe; a franciák gálával kezdték a vb-t

A katari labdarúgó-világbajnokság harmadik napja sem maradt szenzáció nélkül, sőt, egyértelműen a torna eddigi legnagyobb meglepetését hozta.

Szentkirályi Alexandra egyértelművé tette, mit gondol a Winnetou-regényekről

A kormányszóvivő közösségi oldalán fejtette ki véleményét Karl May klasszikusáról.

Orbán Viktor reagált Elon Musk felvetésére

A miniszterelnök egyértelmű utalásokat tett.

Az Európai Parlament szerint egyértelmű: nem kaphat uniós pénzt Magyarország

Csúszhat az Európai Bizottság döntése is a magyar pénzekről.

A csehek szerint elfogadhatatlan a magyar kormány politikája, elmarad a V4-házelnökök jövő heti találkozója

A cseh fél egyértelmű jelzésnek szánja a bojkottot, de cseh értesülések szerint a lengyelek is visszamondták a részvételt.

Rémálomba csöppent egy budapesti házaspár: három éve nem fizet az albérlő, és eddig lehetetlennek bizonyult kilakoltatni

A tulajdonosokon az ELMŰ 2,5 millió forintos tartozást akar behajtani.

Megmutatták buszsofőröknek, milyen érzés bringásnak lenni a buszuk mellett

A rémületük elég egyértelmű.

Hiába küldte az ördögöt a frontra Putyin, a szíriai módszer egyelőre kudarcot vallott

Egy hónapja bízta meg az ukrajnai háború irányításával Putyin a Csecsenföldön és Szíriában már bizonyított és a hadi sikerekért túl nagy árnak a civilek legyilkolását sem tartó Szergej Szurovikin tábornokot, de egyelőre úgy tűnik, hogy a Közel-Keleten bevált recept nem hozza a várt eredményt Ukrajnában. Sőt, inkább kontraproduktív. Az oroszok ráadásul a stratégiai fontosságú Herszon városból is visszavonulnak, ami egyértelmű kudarc.

Változott egy fontos szabály a nyugdíjkorhatárt betöltők esetében

Már egyértelmű szabályozás vonatkozik azokra, akik elhalasztják a nyugdíjazás időpontját.

Felhatalmazást kaptak az önkormányzatok: korlátozhatják a közvilágítást, hogy spórolni tudjanak

Több helyen is felmerült már az ötlet, de a jogi háttere nem volt egyértelmű eddig. Persze a közútbiztonsági szempontokra figyelemmel kell lenni.

31 éve ugrott szorítóba a vb-címért, most hozták ki győztesen!

Az ausztrál bokszlegenda egyértelműen jobb volt riválisánál.

Régebb óta okoz szorongást és depressziót a Facebook, mint gondolták

A kutatók egy 2004 és 2006 között elvégzett kutatásból írtak nemrég egy tanulmányt, ami egyértelműen megállapította: a Facebook már az induláskor is komoly mentális problémákat okozott.

Sokakkal ellentétben a Microsoft bízik Zuckerberg álmában: Word, Excel, Teams is lesz VR-en

Míg Mark Zuckerberg kis túlzással 19-re húzott lapot metaverzumával (ami persze végül jól is elsülhet), sokan meglehetősen szkeptikusak a Meta teremtette világgal. A Microsoft viszont egyértelműen demonstrálta: látja a fantáziát (és a jövőt) benne.

Nincs extra támogatás azoknak, akik csak árammal fűtenek

Ugyan a kormány nyáron még azt ígérte, hogy dolgoznak a megoldáson, mostanra azonban Gulyás Gergely egyértelművé tette, hogy nem tesznek semmit ebben az ügyben.

Taktikai atomfegyver bevetését szimulálja a NATO

A NATO és Oroszország egyszerre tart hadgyakorlatot ezekben a napokban, október végén. Noha katonai elemzők nem tartják racionálisnak, hogy Putyin atomfegyvert vessen be, a NATO részéről egyértelművé tették, pár napon belül porig rombolnák a csapatait, ha ezt mégis megteszi.

Párharc: Gáspár Evelinék megérkeztek a villába, szerintük úgy fogadták őket, mint "akiket leöntöttek egy vödör szarral"

A párok közül többen egyértelműen jelezték, hogy nem örülnek az új vetélytársaknak.

Bomba és bomba között van különbség, a Reklámetikai Bizottságához fordult Gelencsér Ferenc

A Momentum elnöke szerint a kampány egyértelműen etikai szabályokat sért.

Franciaország 7000 euróval támogatja az alacsony jövedelműek villanyautó-vásárlását

És jön a havi 100 eurós elektromosautó-bérlés is. Közben a nagyobb európai autógyártók szerint tarthatatlan a benzines és dízelmotoros autók kiszorításának üteme.

Cseh miniszter: Orbán Viktor megosztó, az EU is tart a huxittól

Mikulas Bek szerint egyértelmű, hogy a V4-ek között nagyon komoly nézeteltérések vannak. Szerinte Magyarországnak a szakadék széléről kell visszatáncolnia.

Zavaros történelemóra Antall Józsefről – megnéztük a Blokádot

Leginkább a rendszerváltás miniszterelnökének állít szobrot a Magyarországot a jövő évi Oscar-versenyen képviselő Blokád, amely közel sem annyira aktuálpolitikai kurzusfilm, mint az Elkxrtuk, de azért egyértelműen rámutat, hogy az alkotók szerint ki volt a fő hunyó 1990 őszén.

Megvédhette volna a pénzünket az MNB magasabb devizatartalékkal?

Mekkora devizatartalék kell egy ország pénzügyi biztonságának garantálásához? Erre nincs egyértelmű válasz, de a forint gyengesége mögött sok szakértő a szükségesnél alacsonyabb devizatartalékot nevez

Az Északi Áramlat megrongálása óriási pofon Európának, de jól jöhet Kínának

Szinte biztosan szándékos robbantás miatt lyukadt ki a tenger alatti gázvezeték, és az a legvalószínűbb, hogy Putyin áll az akció mögött, de ezt jó eséllyel soha nem lehet majd egyértelműen megállapítani – mondja Kaiser Ferenc egyetemi docens, biztonságpolitikai szakértő.

Ledöbbent a hazai napelemes szakma Gulyás bejelentésén

Arra kérik a kormányt, hogy tegyék egyértelművé a terveiket.

Putyin szerint a Kercsi hidat az ukrán titkosszolgálatok akarták megsemmisíteni

Vlagyimir Putyin orosz államfő az ukrán titkosszolgálatokat vádolta meg az Oroszországot és a Krímet összekötő Kercsi hídon szombaton bekövetkezett robbantás megtervezésével és végrehajtásával. Azt is hangsúlyozta, hogy a híd egyértelműen polgári objektum.

Miközben az ország a politikai valóságshow-t bámulta, összeomlott az oktatás

Miközben évről évre vált egyre súlyosabbá a helyzet a közoktatásban, a kormány mindig talált olyan témát, amivel félresöpörte az ország egyik legfontosabb ügyét. Most pedig egyértelmű üzenetet küldtek arról, mire számíthat, aki elégedetlen.

Nagyon szenved a Volánbusz az új Mercedes elektromos buszaival

A Volánbusz Mercedes eCitaróinak már a beszerzése is botrányosra sikerült, ugyanis egyértelműen politikai és nem szakmai döntés született, amikor kiválasztották a típust. Az elektromos buszok karrierje később sem alakult túl jól. A 7,35 milliárdért vásárolt Mercedesek ritkán vannak forgalomban, inkább állnak, mint mennek. A Volánbusz szerint minden rendben van a budapesti agglomerációban közlekedő eCitarókkal, a tények azonban mást mutatnak.

A friss Nobel-díjas Annie Ernaux szerint Orbán annyit árt Európának, hogy inkább ki sem hajlandó mondani a nevét

A francia írónő egy januári interjúban tette egyértelművé, mit gondol a magyar miniszterelnökről.

Itt állunk, másként nem tehetünk - a szerdai tüntetés plakátkrónikája

Transzparenseken, plakátokon, A4-es lapokon, járdákon üzentek szerdán tanáraik mellett, azok jogaiért kiálló diákok, szüleik, támogatók az oktatási kormányzatnak. A mondanivaló egyértelmű, kérdés: megértik-e azok is, akiknek szánták. Galériánkban minden esetre összefoglaltuk a lényeget.

A négygyermekes anyuka inkább kifizetett egy 560 ezer forintos áramszámlát, csak legyen újra villanya

Anita olyan kálváriát járt be, ami még az elszabadult energiaárak idején is kirívóan kellemetlen. A károsult és szolgáltatója segítségével jártuk körbe azt a történetet, amelynek megnyugtató megoldása még akkor sincsen, ha legalább áramhoz már újra hozzájut a család.

"Olyan sebességgel zajlik Magyarországon az oligarchásodás, amit még sehol máshol nem láttunk"

Egyértelműen kiderült, hogy az Európai Parlament képviselői egyáltalán nem bíznak a magyar kormányban és nem hiszik el, hogy az uniós források megszerzése érdekében vállalt intézkedéseket végre is hajtják. Az EP Költségvetési, illetve a Költségvetési Ellenőrzési Bizottsága együttes ülésen hallgatta meg Johannes Hahn költségvetésért felelős biztos a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárásról.

Állami beavatkozás nélkül működésképtelenné válhat Szombathely

A polgármester szerint egyértelmű, kinek kellene mentőövet dobnia.

Egyre gyakoribbak lesznek az áramszünetek Budapesten és vonzáskörzetében

Figyelmeztetett az áramszolgáltató társaság.

A dán miniszterelnök szerint egyértelmű, hogy szándékosan rongálták meg a tengeri gázvezetékeket

Mette Frederiksen szerint szó sem lehet balesetről. Egyelőre nem nevezte meg, hogy kik támadhatták meg a vezetékeket.

Meloni szélsőjobbos szövetsége szerint az olasz választók egyértelmű üzenetet küldtek

Hivatalos eredmény még nincs, de úgy tűnik, a formáció a szavazatok 42,2 százalékát kapta.

Meloni szerint az olaszok egyértelmű üzenetet küldtek

A szélsőjobbos szövetség a szavazatok 42,2 százalékát kaphatta, de a hivatalos eredményre még várni kell.

Az exitpollok szerint egyértelmű: Giorgia Meloni lesz az olaszok első női miniszerelnöke

A Meloni vezette jobbközép szövetség győzelmet aratott az előrehozott parlamenti választáson.

Az MNB szorít egy nagyot a bankokon, ami egyszerre jó és rossz a lakosságnak

A bankok jelenleg szinte fürdenek a fölös pénzben, ennek az MNB igyekszik véget vetni. A pénzintézetek kénytelenek lesznek értelmezhető kamatokat kínálni a náluk elhelyezett betétekre, ami a lakosságnak egyértelműen jó. A másik oldalon drágább és nehezebb lesz hitelhez jutni, különösen, hogy a bankszektort a kormány különadóval és kamatstoppal sanyargatja.

Kijev szerint szavazásra kényszerítik az ukránokat a megszállt területeken

Zelenszkij szerint a világ egyértelműen el fogja ítélni a népszavazás eredményét.

Lehet-e a szankciókra fogni az áremelkedést?

A szakértő szerint egyértelműen nem.

Elutasította a Jobbik népszavazási ötletét az NVB, mert az EU-kilépésre vonatkozó kérdés „nem egyértelmű”

A kérdés arról szólt, hogy „az Országgyűlés ne támogathasson olyan javaslatot vagy indítványt”, amely EU-kilépésre vonatkozik.

Milyen állampapírt vegyünk most? Kötvénymatek lakossági befektetőknek

A szuperállampapír (MÁP+) egyértelmű trónvesztése után a laikusabb befektetők jelentős része keresi a megoldást: mikor, mire, hogyan cserélje le, illetve egyáltalán cserélje-e meglévő állampapír-befektetését. Nekik segíthet az alábbi írás, amely betekintést ad egy profi kötvény-portfoliókezelő műhelybe.Az idén az év eleji 3,5 százalékról közel 12 százalékra nőtt az éves diszkontkincstárjegy hozama. Hasonló változások mentek végbe a hosszabb magyar állampapíroknál és a bankközi kamatok is közel ilyen mértékben változtak. A 6 hónapos BUBOR évi 13,5 százalék fölött jár már, míg az éves bankközi kamat 14,25 százalék.Ez nem egy szokványos kötvénypiaci év: ilyen 10-20 évente egyszer van stabilabb fejlődő országokban, egy fejlett kötvénypiacon pedig még ritkábban.Érthető tehát, hogy nagy a tanácstalanság. Már azt is nehéz megérteni, hogy egyáltalán milyen hatása van egy ilyen hozamváltozásnak a már meglévő befektetéseinkre (kötvényportfóliónkra).Ahhoz, hogy jó döntéseket tudjunk hozni először is arra kell figyelni, hogy az almát hasonlítsuk össze az almával. Az ugyanis az alma körtéhez hasonlítása, ha a már meglévő állampapírunk idei éves hozamát vetjük össze az éppen most megvehető kötvények hozamával.Ha idén év elején vettünk például egyéves magyar állampapírt, mondjuk 3,5 százalékos hozammal (ez akkor reális hozam volt), és azt év végéig (a lejáratáig) megtartjuk, akkor az éves hozamunk nyilván 3,5 százalék lesz. Ez borzasztónak tűnik akkor, amikor aktuálisan már 11 százalékot fizet egy éves magyar állampapír.Mégsem biztos azonban az, hogy megéri ezt a papírt lecserélni, sőt, még az is előfordulhat, hogy rosszabbul járunk, ha ma eladjuk ezt a papír, és az év hátralévő részére vásárolunk helyette egy 11 százalékos állampapírt.Hogy lehet ez?Hogyan számoltam?A részleteket megismerheti, ha elolvassa a témában írt bejegyzésem a HOLDBLOG-on, amelyben konkrét példával is alátámasztom érvelésem.Az írásban azt a kérdést is feszegettem, hogy megéri-e ma akár veszteséggel (vagy rossz hozammal) eladni egy 3 hónap múlva lejáró kötvényt úgy, hogy nem ugyanolyan lejáratúra cseréli a meglévő papírt annak tulajdonosa, hanem mondjuk kétéves papírra, ami mostantól két évig hoz évi 11 százalékot. Mikor lehet például jó üzlet ez?A célom ezzel az írással az, hogy rámutassak, mi mindent érdemes mérlegelni, ha eredményesen szeretnénk kezelni kötvényportfóliónkat. Mivel a hozamkörnyezet napról napra változik – mostanában nem is kis lépésekben, ezért célszerű elfogadni, hogy – akár napról napra át kell gondolnunk a stratégiánkat a kötvénypiacon. Ezt teszi ma egy professzionális kötvényportfólió-kezelő és sajnos ezt kell(ene) tennie egy lakossági ex-MÁP+-befektetőnek is.A szerző további cikkeit ezen a linken olvashatja.HOLDBLOGJOGI NYILATKOZATA dokumentumban foglaltak nem minősülnek befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak, befektetési elemzésnek, az abban foglaltak alapján a HOLD Alapkezelő Zrt.-vel szemben igény nem érvényesíthető, azokért a HOLD Alapkezelő Zrt.

Az MNB Parragh Lászlónak: Fejezze be a monetáris politikával és magyar gazdasággal kapcsolatos megalapozatlan, téves és káros nyilatkozatait!

Matolcsyék szerint Parragh legutóbbi kijelentései egyértelműen átlépik az észszerűség határait.

Hogy miért jönnek egyre nagyobb rezsiszámlák? 10-ből 9 ember egyértelmű összefüggést lát

Vitathatatlan összefüggést lát a megkérdezett fogyasztók közel 90 százaléka a klímaváltozás és az emelkedő energiaárak között – derül ki a Schneider Electric felméréséből. Sokan tartják fontosnak, hogy olcsón és zölden fenntartható otthonban éljenek, azonban a megkérdezettek kevesebb mint harmada látja úgy, hogy ilyen ingatlan kialakítására reális esélye is van.

Telerakták politikusokkal a közalapítványokat, most szedhetik ki őket

A kormány ugyanis azt vállalta az Európai Bizottság felé, hogy a közérdekű közalapítványoknál szigorú összeférhetetlenségi szabályokat hoz, a politikai kötődés kizáró ok lesz. Néhány tagnál a szabályok ismerete nélkül nem egyértelmű a helyzet, de a miniszterek, országgyűlési képviselők biztosan csomagolhatnak. Megnéztük a listát.

Franciaországban újabb Covid-hullám kezdődött, ez már a nyolcadik

Azt még nem lehet megítélni, hogy milyen mértékű lesz az újabb járványhullám, mert nem egyértelmű, hogy a lakosság immunizációja jelenleg milyen szintű.

Repedések a kínai pénzügyi rendszeren: ki nyeli majd a végén a veszteségeket?

Négy Henan tartományi bank áprilisban befagyasztotta a betétesei pénzét összesen körülbelül 6 milliárd dollár értékben, amíg „egy kritikus szoftver frissítése zajlik”. A betétesek kezdeti bizonytalansága azonban pánikba fordult, amikor megtudták, hogy a négy bank egyik jelentős részvényesét pénzügyi csalás miatt bebörtönözték a kínai hatóságok. A kínai kormány több mint száz gyanúsítottat tartóztatott le az ügy keretében. A kínai betétbiztosítási intézet viszont nem hajlandó fizetni a károsultaknak: betéteiket ugyanis azok magas kamata miatt egyéb pénzügyi terméknek tekintik, és azzal érvelnek, hogy a károsultaknak tisztában kellett volna lenniük azzal, hogy a magasabb kamat magasabb kockázattal is jár.Néhány hónappal később hírek jelentek meg ingatlanvásárlók egy csoportjáról, akik tüntetés gyanánt felfüggesztették hitelük fizetését. A „We Need Homes” nevű online csoport az állampolgári engedetlenséget azzal indokolta, hogy valamilyen önkormányzati vagy állami garanciát szerettek volna kapni arra, hogy biztosan megépül az az ingatlan, aminek az árát ők már évekkel ezelőtt kifizették, és amin a munkálatok néhány esetben teljes mértékben abbamaradtak.Az eseteket a cikk HOLDBLOG-on megjelent hosszabb változatában részletesen külön-külön is megvizsgáltam. Bár egyelőre a nyilvánosságra kerülő ügyek egyikénél sem teljesen világos, hogy pontosan mi történt, az azonban mára egyértelműen látszik, hogy mind a bankok elveszett betétek miatti megrohamozása, mind a hitelfizetési bojkottok egy-egy mélyen meghúzódó probléma tünetei a kínai pénzügyi rendszerben.A katalizátor a lakásárak zuhanása, ami több pénzügyi problémát is felerősít Kínában. A pénzügyi rendszerrel összefüggő gondok azonban nem a likviditás hiányából fakadnak: az évtizedes hitelből fűtött ingatlanfejlesztési és nem megtérülő infrastrukturális beruházások következményei.A probléma kezelésére évek óta vannak kísérletek. Az eddig az asztalra került javaslatok azonban nem oldják meg az óriási eladósodottság problémáját, csak eltolják azt egy későbbi időpontra.A nagy számosságú hitelből finanszírozott meg nem térülő projekt veszteségét ugyanakkor előbb-utóbb valakinek muszáj lesz lenyelnie.A pénzügyi lyukakat a központi vezetés valószínűleg extra adók kivetésével próbálja majd meg betömni. Ennek azonban az a veszélye, hogy a részletek meghatározása biztosan politikai döntés lesz, tehát a központi kormányzat határozza majd meg azt, hogy a gazdasági szereplők közül kik lesznek a nyertesek és a vesztesek.Mostani tudásunk szerint ki fogja a rövidebbet húzni? Kire hárul majd a pénzügyi veszteség legnagyobb része?

A nőknek szóló politikai üzenet a kormány abortuszmódosítása, de betartatni nem tudják

Politikai lufinak használja, de a nőknek üzen a kormány az abortusz szabályainak történelmi módosításával. A Belügyminisztérium rendelete ráadásul nem is egyértelmű: a kormányoldal azt állítja, hogy szeptember 15-étől kötelező lesz meghallgatni a magzat szívhangját terhességmegszakítás előtt, a rendelet szövegében azonban ilyen előírás konkrétan nem szerepel. Szakértők szerint mivel betartását ellenőrizni nem lehet, innentől lényegében az orvoson múlik, mit tesz. Az általunk megkérdezett szülész-nőgyógyászok leginkább semmit.