Hírkereső

Keresés

Lesz-e bocsánatkérés a keleti vakcina elleni hergelés miatt?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) öt perc leforgása alatt semmisítette meg a hazai baloldal teljes stratégiáját.

Jóváhagyta a WHO a Sinopharm vészhelyzeti alkalmazását

Jóváhagyta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken a kínai Sinopharm állami gyógyszergyár által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina vészhelyzeti alkalmazását – jelentették be Genfben, a szervezet székhelyén.

Engedélyezte a kínai Sinopharm vakcináját az Egészségügyi Világszervezet

A világszervezetnek így már hat oltóanyaga van, melyet a COVAX-programban használhat.

A WHO engedélyezte a Sinopharm-vakcina vészhelyzeti alkalmazását

Ezt az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója jelentette be. Ezzel a kínai a hatodik oltóanyag, amelyik bekerült a COVAX-programba.

Feloldotta a Nébih a madárinfluenza miatti védőkörzetet Hajdú-Bihar megyében

Az enyhítés annak eredménye, hogy április 13-a óta nem regisztráltak új esetet a térségben.

Nagyon sósan eszik? Akkor erről érdemes tudnia

Új ajánlásokat fogalmazott meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az élelmiszerek és italok sótartalmának csökkentésére. A szervezet napi 5 grammnál kevesebb sófogyasztást ajánl.

Az operatív törzs úgy válaszolt a WHO kételyeire a Sinopharmról, hogy nem válaszolt

Müller Cecília szerint az állásfoglalás csak az eddig rendelkezésre álló adatok alapján készítették, hivatalos döntés csak a hétvégén lesz.

A WHO szakértői szerint nem bizonyított, hogy a Sinopharm vakcina hatásos 60 év felett

Szakértői munkacsoport vizsgálta meg a kínai oltóanyagról rendelkezésre álló adatokat, ez alapján "alacsony mértékben bizonyosak afelől", hogy a Sinopharm két dózisa hatásos 60 év feletti, idősebb felnőtteknél. Magyarországon éppen ezt a korosztályt oltották a kínai vakcinával, és a magyar kormány azt állítja, hogy a Sinopharm még a Pfizernél is jobb.

WHO-vezető Budapesten: a sportrendezvények szuperfertőző eseményekké válhatnak

Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet európai regionális igazgatója szerint az oltások felpörgetése nem elég.

A WHO európai vezetője: A tömegesemények egyelőre nagy kockázatot jelenthetnek

Példaértékűnek nevezte a magyarországi oltási kampányt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója, aki múlt heti budapesti látogatásán Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott. A látogatás után Hans Kluge a hvg.hu-nak adott írásos interjújában ennél részletesebben beszélt a magyar járvány elleni védekezésről. Úgy vélte, bármilyen lazításba epidemiológiai és egészségügyi szempontok, illetve a lakosságnak beadott oltások száma alapján együttesen lehet belekezdeni, az esetleges kételyeket pedig világos és nyílt kommunikációval kell kezelni.

WHO: az indiai vírusvariáns legalább 17 országban van jelen

Legalább 17 országban van jelen a koronavírus indiai variánsa, amely vélhetően felelős az Indiában kialakult egészségügyi válságért – közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Akár már a héten elfogadhatja a WHO a kínai vakcinát

A WHO neves tudósokból álló bizottsága április 29-én véglegesítheti a jelentését arról, hogy ajánlják-e globálisan vészhelyzeti alkalmazásra a Sinopharm-vakcinát. A jelentés várhatóan kedvező lesz, ugyanis az Egészségügyi Világszervezet korábban azt közölte, hogy az oltás hatékony és biztonságos – írta meg a Magyar Nemzet.

Már több mint egymillió halálos áldozata van a járványnak Európában

A fertőzöttek száma túl van a 47 millión.

WHO: Több mint egymillióan haltak meg koronavírusban Európában

A legtöbben az Egyesült Királyságban hunytak el, több mint 127 ezren vesztették életüket a betegség következtében.

Hogyan terjedt szét a világban a koronavírus? 24 tudós kevesebb politikát és több szakmaiságot kér

Egy, a WHO és Kína által bemutatott tanulmány szerint a koronavírus valamilyen köztes állaton keresztül jutott az emberhez. 24 tudós most azt mondja, a tanulmányt "megterhelte" a politika.

WHO: az AstraZeneca és a vérrögök közötti kapcsolat lehetséges, de nem megerősített

Az egészségügyi világszervezet tovább vizsgálódik.

A WHO egyelőre nem támogatja az oltási útlevelet

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyelőre nem támogatja az oltási útlevél megkövetelését az utazásokhoz, egyrészt a bizonytalanság miatt azzal kapcsolatban, hogy az oltás véd-e a vírus terjesztése ellen, másrészt pedig méltányossági okokból – közölte kedden Genfben az ENSZ egészségügyi szervezetének szóvivője.

A WHO szerint „elfogadhatatlanul lassú” az oltás Európában

Az Egészségügyi Világszervezet szerint mindenképp gyorsítani kell az oltási programokon.

WHO: Elfogadhatatlanul lassú az európai oltási tempó

Az Egészségügyi Világszervezet európai régiójának vezetője szerint fel kell gyorsítani az oltások bevezetését és a gyártást is. Európai szinten csak 10 százalék a beoltottak aránya.

WHO: lassú az európai oltáskampány

Az elhúzódó vakcinálás tovább súlyosbítja a járványhelyzetet – figyelmeztetett az Egészségügyi világszervezet (WHO) európai irodájának vezetője csütörtökön.

WHO: Európában elfogadhatatlanul lassú az oltási kampány

A koronavírus elleni oltási kampány lassúságát vetette az európai országok szemére az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodájának a vezetője

WHO: Hatásos a Sinopharm és a Sinovac védőoltása

Az Egészségügyi Világszervezet szerint is biztonságosak a kínai vakcinák.

WHO-jelentés: A legkevésbé valószínű, hogy a koronavírus egy laborból szökött meg

Az Egészségügyi Világszervezet szerint még sokkal több kutatásra lesz szükség a vírus eredetének felderítéséhez.

A WHO főigazgatója szerint a koronavírus eredetét tovább kell vizsgálni

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz bírálta Kínát, amiért korlátozta a nemzetközi szakértők hozzáférését az elsődleges adatokhoz.

Közvetítő fajon át terjedhetett a koronavírus denevérről emberre

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) várhatóan a héten teszi közzé a koronavírus eredetéről készített jelentését Kínában. Az AP hírügynökség most ebből közölt néhány részletet.

WHO: A vakcinák méltánytalan elosztása nem csupán erkölcsi vétség

Mélyül a szegény és a gazdag országok között a koronavírus elleni vakcinákhoz való hozzájutásban tapasztalt egyenlőtlenség, és kezd „groteszkké válni” – jelentette ki hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, aki figyelmeztetett arra is, hogy a vírus még több évre túszul ejtheti a világot.

WHO: Az AstraZeneca-vakcinának még mindig több az előnye, mint a hátránya

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vakcinabiztonságért felelős bizottsága szerint az AstraZeneca vakcinájának továbbra is több az előnye, mint a hátránya, így a szervezet még mindig javasolja az oltást a brit-svéd fejlesztésű oltóanyaggal – írja a Reuters

AstraZeneca-oltás: az óvatosság indokolt, a pánik nem a szakemberek szerint

Folytatja az oltást az AstraZeneca oltóanyagával Magyarország, de egyre több európai állam dönt úgy, hogy elővigyázatosságból felfüggeszti a vakcina használatát. Az oltási program leállítását sem az Európai Gyógyszerügynökség, sem az Egészségügyi Világszervezet nem támogatja, a félelem miatt az oltást visszautasító betegekkel viszont már magyar háziorvosok is találkoztak. Ferenci Tamás biostatisztikus a hvg.hu-nak azt mondta: túlzott aggodalomra nincs ok, de óvatosnak kell lenni, ezért is fontos, hogy jelenleg is folyamatban van az esetek vizsgálata.

Vizsgálja az AstraZeneca oltóanyagát a WHO és az EMA

Kedden és csütörtökön egyeztetnek a szakértők.

A WHO is engedélyezte a Johnson & Johnson vakcináját

Az Európai Bizottság után az Egészségügyi Világszervezet is engedélyezte az oltóanyag vészhelyzeti alkalmazását. Franciaországban is kezdhetnek oltani a vakcinával.

A WHO szerint semmi sem indokolja az AstraZeneca-oltások felfüggesztését

A felmerülő biztonsági kérdéseket pedig minden esetben kivizsgálják. Ennek ellenére Bulgáriában sem oltanak tovább a brit-svéd vakcinával.

WHO: az oltást követő influenzaszerű megbetegedés várt mellékhatás

A koronavírus elleni oltások kockázat/előny mérlege továbbra is kedvező.

WHO: Erősen ellenjavalt a hidroxiklorokin használata a koronavírus gyógyítására

Gyakorlatilag hatástalan.

Először mutatták ki embereknél a madárinfluenza egyik törzsét

Tavaly decemberben Oroszországban regisztrálták az első olyan esetet, amikor emberek is megfertőződtek a madárinfluenza H5N8 nevű törzsével: egy baromfitelep hét dolgozójánál mutatták ki a vírust, komolyabb egészségügyi következmény nélkül estek át a fertőzésen, írja az Aljazeera

WHO: Világszerte 16 százalékkal csökkent a megbetegedések száma

Az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint a koronavírus okozta halálesetek száma is csökkent tíz százalékkal.

A WHO sürgősségi engedélyt adott az AstraZeneca vakcinájának

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn sürgősségi engedélyt adott ki az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca által közösen fejlesztett koronavírus elleni vakcina két változatának használatára, ezzel lehetővé téve a terjesztésüket a világ szegényebb országaiban is, írja az AFP

WHO: Jóval gyorsabban indult el a koronavírus terjedése, mint azt eddig hittük

Jóval nagyobb lehetett a koronavírus elterjedése 2019 decemberében, mint azt eddig gondolták az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatói, írja a CNN

Kína fontos adatokat nem hajlandó megosztani a WHO szakértőivel

Kína fontos adatokat nem tesz hozzáférhetővé az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azon szakértői számára, akik a járvány eredetét kutatják – közölte a Reutersszel Dominic Dwyer ausztrál infektológus

A WHO óva intette Európát a hirtelen nyitástól

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön óva intette Európát az elhamarkodott „társadalmi újranyitástól”. Bár a fertőzöttek száma egyes országokban csökkenőben van, a fertőzés mértéke továbbra is nagy – figyelmeztetett a WHO, kiemelve Spanyolország helyzetét.

Megjött a WHO válasza: szerintük 65 év felett is használható az AstraZeneca vakcinája

A WHO szakértői bizottsága 65 év felettieknek is ajánlja az AstroZeneca vakcináját.

Hidegrázás, étvágytalanság és izomfájdalom is jelezhet Covid-fertőzést

A lázat, a száraz köhögést és a fáradtságot sorolja a leggyakoribb tünetek közé az Egészségügyi Világszervezet a koronavírus-fertőzés esetében, de a tünetek között szerepel még egyebek mellett a hasmenés, a szaglás és ízlelés elvesztése, az ujjak vagy lábujjak elszíneződése és a kiütés is

A Vuhanban nyomozó WHO-szakértő szerint az amerikai hírszerzésnek sem kell mindent elhinni

Az amerikai hírszerzés információinak hitelességét vonta kétségbe az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik Vuhanban tartózkodó szakembere, Peter Daszak, aki szerint nem lenne helyes túlzottan az amerikai információkra támaszkodni a koronavírus eredete ügyében

WHO: a koronavírus az állatvilágból és nem egy laborból terjedt át az emberre

Vuhanban vizsgálták az Egészségügyi Világszervezet munkatársai a COVID-19 eredetét, szerintük egyértelműen állatról terjedt emberre a kór.

A WHO szerint a koronavírus az állatoktól jön, nem egy vuhani laborból

Sajtótájékoztatót tartott Vuhanban az Egészségügyi Világszervezet küldöttsége.

Katasztrofálisan hat a koronavírus-járvány a rákgyógyításra

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a koronavírus-járvány miatt kevesebb daganatos megbetegedésben szenvedő ember kap kezelést, és van olyan ország is, ahonnan gyógyszerhiányt jelentettek.

Bejárták a vuhani víruslabort a WHO szakértői

A tudóscsoport egyik tagja szerint nincs sok esély arra, hogy jelentős felfedezéseket tesznek, egy évvel a járvány kirobbanása után.

Kórházakat látogattak meg Vuhanban a WHO szakértői

A koronavírus-világjárvány eredetét kutató, 10 országból érkezett szakértők hétfőn azokban a kórházakba látogattak el Vuhanban, ahol a járvány kitörése után próbálták megfékezni a betegséget.

Vuhani koronavírus-áldozatok rokonai szerint figyeltetik őket a kínai hatóságok

Minden áron meg akarják akadályozni, hogy a WHO nyomozócsoportjával vagy külföldi újságírókkal beszéljenek.

Meglátogatta a piacot a WHO tudóscsoportja, ahol az első koronavírusos eseteket jelentették

A kórokozó eredetét kutató szakemberek csak a kínai partner által szervezett látogatásokon vehetnek részt, és nem lesz semmilyen a kapcsolatuk a helyi közösség tagjaival.

Ellátogatott a WHO küldöttsége arra a vuhani piacra, ahol felfedezték az első fertőzötteket

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) koronavírus-világjárvány eredetét kutató szakértő csoportja vasárnap ellátogatott az azóta bezárt vuhani Huanan piacra, ahonnan az első koronavírus-fertőzötteket jelentették.