Hírkereső

Keresés

Az olaszok több mint fele akar új választásokat

A miniszterelnök hétfő déltől a képviselőházban, kedd reggeltől pedig a szenátusban kér támogatást kormányzása folytatásához.

Varga Judit: A stabil, cselekvőképes kormány ma gazdasági versenyelőnyt jelent

Az igazságügyi miniszter úgy látja, hogy a stabil, cselekvőképes kormány ma gazdasági versenyelőnynek számít.

Nem adja fel az olasz kormányfő, megpróbálkozik egy újabb kormányalakítással

Ha most lennének a választások, könnyen lehet, hogy Salvini tudna kormányt alakítani.

Kormányválság alakult ki Olaszországban, miután két miniszter lemondott

Giuseppe Conte koalíciós kormánya így elveszíti szenátusi többségét.

Lemond két miniszter, járvány közepén bukhat az olasz kormány

Matteo Renzi, az Élő Olaszország párt vezetője szerdán bejelentette, hogy pártjának miniszterei kilépnek Giuseppe Conte kormányából, amely így elveszíti parlamenti többségét – írta meg a CNBC

Lemondott két miniszter, kormányválság van Olaszországban

Matteo Renzi korábbi kormányfő pártja vonta meg a támogatást a kormánytól, a járvány utáni gazdaságélénkítő programon vesztek össze.

Lemondanak az Élő Olaszország párt miniszterei, bukik a római kabinet

Kormányválsággal néz szembe Giuseppe Conte.

Több miniszter lemondott, bukás közelében az olasz kormány

Giuseppe Conte vagy lemond, vagy újra bizalmat kér a parlamenttől.

Breaking! Lemondanak Matteo Renzi miniszterei, bukik az olasz kormány

Matteo Renzi, az Élő Olaszország párt vezetője szerdán bejelentette, hogy pártjának miniszterei kilépnek Giuseppe Conte kormányából, amely így elveszíti parlamenti többségét.

Negyvennyolc órán belül eldőlhet az olasz kormányfő jövője a helyi sajtó szerint

Minisztercserékkel, harmadik Conte-kormánnyal vagy szakértői kabinet felállításával zárulhat az olasz kormányválság, amelynek kimenetele az olasz sajtó pénteki elemzései szerint a következő néhány napban dől el.

Negyvennyolc órán belül eldőlhet Giuseppe Conte olasz kormányfő jövője a helyi sajtó szerint

Minisztercserékkel, harmadik Conte-kormánnyal vagy szakértői kormány felállításával zárulhat az olasz kormányválság.

Viszály az olasz kormánykoalícióban

A Conte-Renzi csörtében a nevető harmadik Salvini lehet.

Három halálesetet jelentettek a capitoliumi zavargások közelében

A rendőrség közlése szerint egy nő és két férfi vesztette életét, egyelőre nem tudni, mi okozta a halálukat.

Az olasz miniszterelnök távozását sürgeti az egyik kormánypárt és az ellenzék is

Kormányválság veszélyével indult az év az olasz politikában, miután a legkisebb kormánypárt, az Élő Olaszország csütörtökig adott ultimátumot Giuseppe Conte miniszterelnöknek, az ellenzék pedig egy nap alatt százezer aláírást gyűjtött össze a kormányfő lemondatására.

Kormányválság fenyeget Olaszországban

Január 7-ig dőlhet el Giuseppe Conte kormányának sorsa.

Fogy a levegő az olasz miniszterelnök körül

Giuseppe Conte ultimátumot kapott, hogy csütörtökig mondjon le.

Kormányválsággal "köszönti" az újévet Olaszország

A legkisebb kormánypárt ultimátumot adott az olasz kormánynak, miközben már százezren követelik a kormányfő lemondását.

Az Inter kiütéses győzelemmel köszöntötte az újévet

Lautaro Martínez mesterhármast lőtt, Antonio Conte csapata ideiglenesen átvette a vezetést az olasz labdarúgó-bajnokságban.

Miért nem érdemes elhanyagolni a téli gumicserét?

Sokan igyekeznek spórolni a téli gumin, ez azonban nemcsak az autónak nem tesz jót, de potenciálisan életveszélyes is lehet.

Százmillió euró kártérítést kérnek az olaszok saját kormányuktól

A koronavírusban elhunyt hozzátartozóik miatt.

100 millió euróra perlik a koronavírus olasz áldozatainak hozzátartozói a hatóságokat

Mások mellett Giuseppe Conte miniszterelnöktől is kártérítést követelnek.

500 hozzátartozó perli az olasz miniszterelnököt a járvány gondatlan kezelése miatt

A járvány gondatlan kezelése miatt beperlik Giuseppe Conte olasz miniszterelnököt, Roberto Speranza egészségügyi minisztert és Attilio Fontanát, Lombardia kormányzóját a koronavírusban elhunyt betegek hozzátartozói

Családok százai perlik az olasz miniszterelnököt a hanyag járványkezelés miatt

„Ez az ajándékunk azoknak, akik nem végezték el a feladatukat. Karácsonykor 70 ezer szék marad üresen Olaszországban.”

Szeret bankkártyával fizetni? Ha igen, ennek nagyon fog örülni

Január 1-jétől új korszak veszi kezdetét a mindennapi fizetések terén, hiszen ezentúl minden olyan boltban, ahol online kassza működik, elektronikus módon is biztosítani kell a fizetés lehetőségét. 2021-től tehát még több helyen fizethetünk bankkártyával, vagy éppen okostelefonunk segítségével. Mondjuk a részleteket!

Mindegy, honnan jössz, ha van egy jó ötleted!

Mit kezdhet egy fiatal ma az ötleteivel? Hol és hogyan találhat támogatásra, együtt gondolkodásra és mentorálásra? Körbenéztünk, hogy működik ez a nagyvilágban – és itthon, hogyan lesz egy jó és merész gondolatból támogatott projekt.

Aggódik, mert mindjárt itt van január 1-je és még nincs POS-terminálja? Szerencsére van megoldás

Alig két hét múlva már nem kell a pénztárnál hagyni a megvásárolni szándékozott termékeket, ha csak bankkártya van nálunk. 2021. január 1-jétől ugyanis minden online kasszát üzemeltető kereskedő és szolgáltató köteles lesz legalább egy elektronikus fizetési lehetőséget biztosítani. Ennek egyik módja a POS-terminál, ám a nagy kereslet miatt ezekből hiány keletkezett. A hoppon maradtaknak sem szabad azonban kétségbe esniük, létezik ugyanis egy olyan azonnali elektronikus fizetési megoldás, a Fizetési Pont SoftPos, amely az új évig hátralévő szűk idő alatt is gyorsan beszerezhető és könnyedén beüzemelhető.

Az év vége az öngondoskodás ideje, de hogyan vágjunk bele?

Az idei év történései után felesleges ajándékok helyett valóban érdemes inkább családunk és barátaink öngondoskodását támogatni. De miért fontos, hogy idejében elkezdjük bebiztosítani a jövőnket? Hogyan álljunk neki? Mik azok a szempontok, amik alapján kiválaszthatjuk a számunkra legmegfelelőbb öngondoskodási eszközt? Interjúnk Nagy Csabával, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) elnökével.

Családi céget apáról fiúkra: portré egy sikeres vállalkozásról

Bölcsészdiplomával a zsebükben kevesen futhattak be Magyarországon olyan sikeres agrárkarriert, mint a debreceni Vaszkó László. A 60-as éveiben járó férfi neve napjainkra nem csupán a keleti országrész legjelentősebb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakvásárával, a Farmer-Expóval forrt egybe, hanem azt is tudni lehet róla, hogy bizony maximalista. Feleségével és felnőtt fiaival napjainkra egy olyan cégcsoportot építettek fel, amelyben a motor a kreatív ötlet, az üzemanyag pedig a folytonos tanulni és megújulni akarás.

Exkluzív, kifinomult és trendi: így néz ki az autózás fine diningja

Az autórajongóknak már a nyolcvanas évek második felében felgyorsulhatott a pulzusa, ha egy CUPRA jelzéssel ellátott SEAT-ot pillantottak meg. Végül 2018-ban saját logót és saját modellpalettát is kapott az spanyolországi Martorellből indult vállalkozás. Lássuk, a lóerőkön kívül mivel dobogtatja meg az autósok szívét az új CUPRA-modell.

Hagyomány, egy apró csavarral: így teheti különlegessé az ünnepi menüt!

A gyomorkeserűk több évszázados tradícióra tekintenek vissza. De mitől is lesz igazán különleges egy ilyen nedű? Hogyan lehet a receptúrából újra és újra valami újat kihozni? Műhelytitkok, gasztronómia és egy csepp ünnepvárás: tartson velünk ínyenc időutazásunkon!

Így figyelhet saját és szerettei egészségére!

Manapság az emberek többsége, különös tekintette a legfiatalabb generációra, az okostelefonjával a kezében tölti a napját: ezen intézünk mindent a munkától kezdve a szórakozásig, és olykor, pláne a pandémia idején, még a szociális életünket is az appokon keresztülműködtetjük. Miért pont az egészségünk lenne kivétel? Appok, okoseszközök: hogyan digitalizálódik az egészségügy?