Hírkereső

Keresés

A Stop Soros törvényt is elkaszálhatja az Európai Bíróság

Magyarország uniós jogos sértett azzal a törvénnyel, mely büntetőtörvényi passzussal fenyegeti a menedékkérőket segítő civil szervezeteket – derül ki az Európai Bíróság vonatkozó határozatát megelőző főtanácsnoki indítványából.

Kussolnak a „jogvédők” a botrányos Lackner-ítéletről

A magyar bíróságok munkáját rendre éles szemmel leső civil szervezeteknek most egy szava sincs arra, hogy a XIX. kerületi bíróság a Lackner-botránnyal kapcsolatban lefolytatott eddigi egyetlen büntetőügyben azt ítélte el rágalmazásért, aki mindössze kimondta azt, amit egy fél ország a saját szemével látott. Ennyire védik Soros civiljei az igazságot...

Rogánék kedvenc alapítványa 3,4 milliárdos támogatáshoz jutott tavaly év végén

Mármint a már korábban leesett, közel 3,5 milliárd után.

Kiderült, miért nem áll meg az InterCity Hatvanban

A MÁV-START Zrt. szeretné, ha az InterCity vonatok megállnának a felújított hatvani állomáson, de ennek jelenleg nincsenek meg a feltételei, derült ki a részletes válaszból, amire rekordhosszú időt, majdnem két hónapot várt lapunk. A választ vitatják az érintett civil szervezetek.

Újhullámos kávézókkal lehelnének életet a Margit körútba

A Bartók Béla úthoz hasonló kulturális városrészt hoznának létre a II. kerületben: a Margit körút és a környező utcák évek óta üresen álló üzlethelyiségeit adja bérbe az önkormányzat vendéglátóhelyeknek, civil szervezeteknek, hogy fellendüljön az utóbbi időben lemaradt környék. A nyárra a kerület reményei szerint már láthatóak lesznek a változás jelei, de a teljes átalakulás még évekig tart. Bejártuk a Margit-negyedet Berg Dániellel, a kerület alpolgármesterével és Ongjerth Dániellel, aki szakmai partnerként vesz részt a munkában.

Visszavonta Trump abortuszrendeletét Joe Biden

A korábbi elnök rendelete kizárta az állami támogatásokból azokat a civil szervezeteket, amik támogatták az abortuszt vagy ilyen szolgáltatást biztosítottak az ügyfeleiknek.

Márki-Zay Péter elindulna Lázár Jánossal szemben egyéniben

17 saját, illetve más pártok, civil szervezetek által támogatott jelöltet ajánlott a választók figyelmébe a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM), amely minél nyíltabb előválasztási küzdelmet, és valamennyi, tehát a 106 egyéni választókörzetben mindenhol lebonyolított előválasztást szeretne

Kevesebb politikai tartalmat fog ajánlani a felhasználóknak a Facebook

Mark Zuckerberg szerdán bejelentette, hogy a Facebook nem ajánl a jövőben a felhasználóknak politikai mozgalmakat és civil szervezeteket, írja az Nbcnews

A kijárási tilalom alól felmentést kapnak az állatvédők szilveszterre

Civil szervezetekre vonatkozhat a kivétel.

Az állatvédőkre nem vonatkozik a kijárási tilalom szilveszterkor

Csak azok a civil szervezetek mentesülnek a korlátozás alól, amelyeknek fő tevékenysége az állatvédelem.