Hírkereső

Keresés

Bill Gates elismerte, hogy viszonya volt egy alkalmazottjával

Szóvivőjén keresztül azt nyilatkozta, valóban volt egy viszonya, de az barátsággal ért véget.

Bill Gates 2000-ben egy alkalmazottjával csalta a feleségét, az ügyet a Microsoft is vizsgálta

Az összes érintett fél állítja, hogy Gates nem emiatt állt fel a vezérigazgatói székből.

Bill Gatesnek viszonya lehetett egy Microsoft-alkalmazottal

Az állítólagos affér ügyében vizsgálatot is indított a vállalat igazgatótanácsa tavaly.

Bill Gates elismerte, hogy viszonya volt egy alkalmazottjával, amit a Microsoft ki is vizsgált

A húsz évvel ezelőtti „intim kapcsolat” miatt a Microsoft vizsgálatot indított, Bil Gatesnek valójában emiatt kellett távoznia az igazgatótanácsból.

Melinda Gates már két éve tervezte a válást, amiért Bill Gates túl sokszor találkozott Jeffrey Epsteinnel

A vagyon felosztása pedig el is kezdődött, Bill Gates befektetési cége közel 2,4 milliárd dollár értékben utalt át részvényeket Melinda Gatesnek.

Már két éve tervezte ügyvédeivel Melinda Gates, hogy elválik Bill Gatestől

A Wall Street Journal szerint az volt a válóok, hogy Bill Gates túl jó viszonyt ápolt Jeffrey Epsteinnel.

Már évek óta zajlott Bill Gates-ék válása

Melinda Gates 2019 óta egyeztetett több ügyvédi irodával házassága lezárásáról.

Már évek óta zajlott Bill Gatesék válása

Melinda Gates 2019 óta egyeztetett több ügyvédi irodával házassága lezárásáról.

Idősebb, hetvenéves Bill Gates régi-új barátnője

Gates barátnője áldását adta Bill és Melinda frigyére.

24 fürdőszoba, 6 konyha, egy Leonardo-kézirat és egy folyó is van a házban, amelyen Bill és Melinda Gatesnek osztozkodnia kell

Legalább 38 milliárd forintra becslik Bill és Melinda Gates házának értékét.

Kérdés, mi lesz Bill és Melinda Gates 38 milliárd forintos luxusotthonával

24 hálószoba van a villában. És ugyanennyi fürdőszoba.

Egy csapásra milliárdossá tette a válás Melinda Gates-t

A Bill Gates vagyonát kezelő Cascade Investment aznap ruházott át Melinda Gates nevére 2,4 milliárd dollárnyi részvényt, amikor a házaspár bejelentette, hogy válnak.

Melinda Gates 1,8 milliárdos részvénypakettet kapott a férjétől

Pedig épp válni készülnek.

Bill és Melinda Gates válóperében 39 ezer milliárd forintnyi vagyon a tét

Nehéz megjósolni, hogyan ér véget minden idők legértékesebb válása. Bill és Melinda Gates vagyonának megosztása jóval bonyolultabb lehet, mint az Amazon alapítójáé, az viszont biztosra vehető, hogy MacKenzie Scotthoz hasonlóan Bill Gates volt felesége is jócskán szán a hirtelen érkező vagyonból jótékonyságra.

Házassági szerződés nélkül válik Bill Gates

Adódik a kérdés, hogyan osztják meg a mintegy 130 milliárd dolláros vagyont?

Bírósági dokumentumok szerint Bill és Melinda Gates megegyeztek válásuk feltételeiről

Nem kötöttek házassági szerződést.

Bill Gates válik

Alapítványukat továbbra is feleségével együtt kezelik.

Bill és Melinda Gates 27 év után válnak

A hírt Twitteren jelentette be a világ egyik leggazdagabb embere.

Elválik Bill és Melinda Gates

27 évig voltak házasok.

27 év után válik Bill és Melinda Gates

A világ egyik leggazdagabb leggazdagabb embere tavaly hagyta ott a Microsoftot.

27 év után elválik Bill és Melinda Gates

A Microsoft társalapítójának Twitter-csatornáján, feleségével közös közleményben tudatta, hogy elválnak útjaik.

A bőr alá ültetett chip felismeri a koronavírust, egy katonai szűrő pedig eltávolítja

Nem kell Bill Gatesnek fáradnia azzal, hogy mikrochipeket ültessen az emberekbe. Megteszi ezt a Covid-járvány miatt a DARPA amerikai katonai kutatóhálózat.

Bill Gates: Jövőre tér vissza az élet a normális kerékvágásba

A Microsoft alapítója szerint már idén tömegesen olthatnak a szegényebb országokban is.

Bill Gates: Jövőre az egész világon visszatérhet az élet a normális kerékvágásba

Szerinte szükség van egy nemzetközi vakcinagyártó hálózatra.

Forbes-toplista: Jeff Bezos a világ leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc a 2035.

A Forbes becslése szerint az egykori felcsúti gázszerelő vagyona 1,5 milliárd dollár.

Bill Gates elárulta, szerinte mikor térhet vissza minden a normális kerékvágásba

Már ha beszélhetünk még normálisról. A becslése szerint erre 2022 végéig kell várni.

Amerikai elemzők: Júliusra 40 ezernél is több magyar áldozata lehet a járványnak

A Bill Gates alapítványa által támogatott szervezetnél úgy számolják, március végén naponta több mint 500 ember halálát okozza majd a koronavírus-fertőzés Magyarországon.

Bill Gates az androidos mobilokat választja az iPhone-ok helyett

Azt is elárulta, miért.

Bill Gates szerint az androidos telefonok jobbak, mint az iPhone-ok

A Microsoft milliárdos társalapítója egy interjúban mesélt arról, melyik mobilos oprendszert preferálja, és miért.

Három hét múlva tetőzhet nálunk a harmadik hullám az amerikai járványmodell szerint

Az előrejelzés alapján csak április 24-én csökken újra száz alá a halottak száma.

A már beoltott Bill Gates elmondta, miért hord továbbra is maszkot

A milliárdos jó példát akar mutatni.

Bill Gates megkapta a védőoltást, és elmondta, miért viseli továbbra is a maszkot

Bill Gates szerint őszig egészen biztosan viselni fogja majd az arcmaszkot, hogy ne fertőzzön meg senkit koronavírussal.

Beindultak a konteók a texasi havazásról, naná, hogy Bill Gates neve is előkerült

A szokatlan texasi időjárás hatására terjedni kezdtek az összeesküvés-elméletek az Egyesült Államokban és a közösségi médiában: Bill Gates, el nem olvadó hógolyók, szándékosan kitakart nap és Joe Biden bosszújáról is keringenek elméletek és videók.

Az összeesküvés-elméletek hívői most azt terjesztik a TikTokon, hogy a texasi hó kamu

A videomegosztó több esetben volt már őrültségek melegágya, most itt a következő: néhány feltöltő szerint a texasi ítéletidőt a kormány gerjeszti, de a főkolompos igazából Bill Gates.

Bill Gates: Egy újabb járvány veszélye mindig a fejünk felett fog lógni

A Microsoft milliárdos társalapítója szerint a koronavírus elvonultával sem dőlhetünk hátra. Fejlesztenünk és kutatnunk kell, máskülönben baj lesz – mondta.

"Az emberek tényleg elhiszik ezeket?” – Bill Gates nyilatkozott a koronavírusos összeesküvés-elméletekről

A Microsoft társalapítóját milliárdosa a Reuters újságírója szembesítette a róla legújabban keringő álhírekkel, összeesküvés-elméletekkel.

Bill Gates nem érti, hogy lett ő a koronavírusos összeesküvés-elméletek főszereplője

Ha valaki az elmúlt másfél évben járt az interneten, az nyilván találkozott már azokkal az összeesküvés-elméletekkel, melyek szerint a Microsoft alapítójaként ismert Bill Gates áll a koronavírus-járvány mögött

Megdöbbent Bill Gates a róla szóló összeesküvés-elméleteken

Egyes konteók szerint a Microsoft alapítója áll a koronavírus-pandémia kirobbanása mögött.

Bill Gates reagált arra, hogy egy összeesküvés-elmélet szerint ő áll a koronavírus mögött

Meglepődött.

Bill Gates meglepődött, hogy összeesküvés-elméletek szerint ő tehet a koronavírusról

„De az emberek ezt komolyan elhiszik?”

Bill Gates is megkapta a koronavírus elleni oltást, remekül érzi magát

Szerinte azért is jó 65 évesnek lenni, mert így korán sorra került.

Bill Gates megkapta a védőoltást, és remekül érzi magát

A Microsoft társalapítója, Bill Gates a Bill & Melinda Gates Alapítványon keresztül orvosi kutatásokat és oltási programokat is finanszíroz, ráadásul gyakran beszélt arról, hogy mélyen hisz a COVID-19 elleni vakcina hatékonyságában

Bírósági határozat van róla: Sorosék műve a Covid–19

Eddig is sejtettük, de most már ki is mondták: Sorosék bocsátották ránk a pandémiát.

Bill Gates szerint jó évnek igérkezik 2021

A járvány egy világháború, amiben mind egy oldalon álltunk, a Microsoft alapítója szerint.

Bill Gates: Volna itt három dolog, ami miatt jobb lesz nekünk 2021-ben

Bill Gates arra figyelmeztet: idén sem nemcsak rossz dolgok történtek. Bár a koronavírus-járvány negatív hatásai a világ minden táján érződtek, de például az pozitív, hogy a kutatók megfeszített munkája révén mostanra kész a vakcina, ami ritkán látott összefogást is eredményezett.