Hírkereső

Keresés

Új csúcs az egyetemi sztahanovizmusban: egy félév alatt majdnem egy diplományi kredit

Molnár Zoltán a Debreceni Egyetem hallgatója programtervező informatikus szakon

Oszlop a kerékpárúton: a Fogd meg a söröm-megoldás

Tavaly szeptemberben tettek panaszt a Járókelő

Fogós kérdések a hatosztályos középiskolák matekfelvételijén, itt vannak a megoldások

Szombaton délelőtt 8100 hatodikos diák írta meg azt a magyar- és matematikatesztet, amellyel a hatosztályos gimnáziumokba lehet felvételizni

Így kellett megoldani a nyolcadikosoknak a középiskolai felvételit matematikából

Szombaton délelőtt több mint 62 ezer nyolcadikos diák írta meg azt az írásbeli vizsgát magyarból és matekból, amely a középiskolákba való jelentkezéshez szükséges

Milliókat csaltak ki idősektől, most magyarországi kiadatásuk ellen küzdenek az Angliában élő csalók

Két magyar házaspár is a kiadatás ellen küzd Angliában, mert Magyarországon unokázós csalás miatt keresik őket, írja a Daily Mail

Lenyomozták a Róbert Károly körúti járdán előző autót

A BRFK egy nap alatt azonosította azt a kék színű személyautót, amelyik csütörtökön a járdán előzte a közlekedési lámpánál álló kocsisort a Róbert Károly körúton.

Milliós jutalmakat kapott 19 államtitkár

Egy hónapnyi fizetésnek (1,3 millió – 1,75 millió forint) megfelelő jutalmaz kapott 19 államtitkár, írja közösségi oldalán a K-Monitor, miután átböngészték a kormány oldalán közzétett, juttatásokról szóló iratokat

Vitézy hiányolja a villamos-végállomást a Blaha Lujza tér terveiről

Közösségi oldalán bírálta Vitézy Dávid, az állami Budapest Fejlesztési Központ vezetője a Városháza és a BKK által pénteken bejelentett a Blaha Lujza téri felújítást

Elmarad az orosz vakcina magyar klinikai vizsgálata

December végén jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, hogy klinikai vizsgálat indul Magyarországon a Szputnyik V nevű orosz vakcina tesztelésére, de a készítmény néhány nappal ezelőtti engedélyezése után ez okafogyottá vált, és az erre szánt adagokat az általános oltási program keretében használhatják majd fel – derül ki a Népszava cikkéből

Kétmillióval a zsebében kapták el az unokázó csalót

Az utcán csapott le a győri rendőrség két unokázós csalóra, akik a frissen kicsalt kétmillió forinttal épp távozni készültek egy idős férfi házától.

Egy óra sem kellett a világháborús bomba sikeres hatástalanításához

Kevesebb mint egy óra alatt sikerült hatástalanítana a honvédség tűzszerészeinek a Kerepesi úton előkerült világháborús bombát péntekéjjel – írja az MTI

Tucatnyi rendőr vonult ki a Központhoz, 60 napra bezáratták a helyet

Hatvan napra bezártatta a rendőrség a Központot, a budapesti Madách térnél található népszerű vendéglátóhely most kiszállításra sem nyithat ki

Egy évre biztosan védelem alá került a Wichmann-kocsma

A fővárosi kormányhivatal visszavonta a Kazinczy utca 55 szám alatti épületre kiadott bontási és építési engedélyt – közölte pénteken Erzsébetváros Önkormányzata

Csalódtak Gyurcsányban, otthagyják a DK-t

Kilépett a Demokratikus Koalícióból a párt két III

Este tíztől hatástalanítják a józsefvárosi világháborús bombát

Péntek este tíztől fogják hatástalanítani azt a II

A Kúria kimondta: Mészáros Lőrinc közszereplő

Mészáros Lőrinc a gazdasági tevékenysége kapcsán közszereplőnek minősül,vagyis „a gazdasági életben betöltött szerepét illetően a személyével kapcsolatban a véleménynyilvánítás lehetőségei az átlagosnál jóval tágabbak” – ezt az ítéletet hozta a Kúria a Válasz Online és a vállalkozó közötti perben

Négy autót tolt egy kamionnak egy román teherautó az M4-esen

Egy román teherautó négy személygépkocsit tolt egy ütközés után kamionnak, a baleset az M4-es úton, a 90-es kilométerkőnél történt – írja a Police

A hajléktalan probléma megoldásához mindenekelőtt az kell, hogy a hajléktalanok életben maradjanak

Kijárási tilalom idején ki fogja észrevenni, ha egy hajléktalan megfagyóban van?

Idén elkezdődik a Blaha Lujza tér 2,67 milliárdos felújítása

Az idén elkezdődik a Blaha Lujza tér, az ottani aluljáró és a Somogyi Béla utca felújítása

Hol lehet megenni az elviteles lángost?

Sétálós forraltbor, köztéren elmajszolt lángos, vendéglátóhelyek körül találkozó és fogyasztó vendégek. A koronavírus miatt bevezetett korlátozások által nehéz helyzetbe hozott helyek egy része kreatív, a szabályok határait feszegető megoldásokkal próbál felszínen maradni. Egy ilyen példát a köztévé híradója nemrég pozitív példaként mutatott be. De meg lehet enni az étterem teraszán, vagy a közeli parkban az elvitelre vett  ételt? Ha a karácsonyi vásár nem fért bele, akkor az utcán sétálva forralt borozni is tilos? És ha ételről-italról van szó, mi számít most kulturális rendezvénynek?

22 kamupárt ügyében még mindig tart a büntetőeljárás 2018 óta

Összesen 47 büntetőeljárás indult a 2018-as országgyűlési választásokon indult kamupártok miatt – válaszolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Szabad Európának

Bezártak az iskolák Pekingben, és tömeges tesztelés zajlik

Pénteken bezártak az iskolák és az óvodák Pekingben, és tömeges koronavírus-tesztelést folytatnak a kínai fővárosban, ahol az elmúlt napokban új, belföldi fertőzésből eredő eseteket azonosítottak.

Greenpeace: A Honvédkórháznál kritikus a levegő szennyezettsége, de a többi fővárosi kórháznál is problémás

Tíz fővárosi kórháznál átlagosan 33 százalékkal magasabb volt a levegő szennyezettsége a hivatalos mérőállomásokon mért értékeknél – derült ki a Greenpeace felméréséből

Cser-Palkovics szerint nem a kormány vonja el a forrásokat az önkormányzatoktól

Január végén küldik el a megyei jogú városok a kormánynak, hogy milyen kompenzációt kérnek a települések egyik fő bevételi forrását jelentő iparűzési adó részleges eltörlése miatt

Direkt36: Egy konkrét gazdasági adat nagyban szerepet játszott a szigorúbb tavaszi járványkezelésben

A Direkt36 hosszú cikkben tárta fel az őszi és tavaszi járványkezelés különbségeinek okait. A cikkben ezek a legfontosabb megállapítások:

Orbán: Nem oldjuk fel a korlátozásokat addig, amíg nem oltottunk be elég embert

ReklámEgy magyarnak furcsa az uniós csúcstalálkozó, pedig több mint tíz éve „nyomom az ipart, részt vettem már több találkozón”, mondta Orbán Viktor – nem meglepően – elégedetlenül a csütörtök esti uniós találkozóról a szokásos péntek reggeli interjújában a Kossuth rádióban

177 tőből álló, derék fölé érő kannabisz-ültetvényeket ápolt egy negyvenes testvérpár Budapesten és Kunpeszéren

Összesen 177 tő kannabiszt, közel egy kiló, nylonzacskókba kiadagolt növényi törmeléket, kábítószer fogyasztáshoz használt eszközöket, több millió forintnyi készpénzt és valutatát találtak és foglaltak le a rendőrök 2021

Budapest főépítésze: Nehéz visszafogni a buldózereket

A rettenetes finanszírozási helyzet, ami a kormánnyal való vitában kialakult, sajnos nagyon sok frusztrációt okoz, mondja első évéről Erő Zoltán. Budapest főépítésze a pénz hiányában szomorúan átadott nagyberuházásokról, Galvani hídról, a Pesti alsó rakpart átépítéséről, toronyházversenyről, a Nyugati téri felüljáró elbontásáról is beszélt lapunknak adott interjújában.

Középiskolai felvételi: a matekfeladatok megoldása szombaton a Telexen

Szombaton több mint 62 ezer nyolcadikos, 8100 hatodikos és 5100 negyedikes diák ír központi felvételi vizsgát

Az Európai Bizottság szerint pár hónapon belül több vakcina lesz, mint amennyit az unió fel tud használni

Éjszakába nyúlóan tanácskoztak az uniós állam- és kormányfők a csütörtöki, online csúcstalálkozójukon, amin Orbán Viktor is részt vett

A 200 méteres útból csak 140 méter felújítására adott pénzt az állam, így a falu dobta össze a pénzt a maradék szakaszra

Nemespátrón a Magyar Falu program részeként tervezték felújítani a Zala megyei falu rossz állapotú útszakaszát, de az állam a 200 méteres szakaszból csak 140-re adott támogatást, írja az ATV

Budapesten az országos átlag alatt van az új esetek száma, mondja a főpolgármester-helyettes

A főváros által szeptember óta elvégzett PCR-tesztek adatai alapján a budapesti új esetek száma lakosságarányosan az országos átlag alatt van, mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy csütörtöki online háttérbeszélgetésen

Világháborús bombát hatástalanítanak péntek éjjel Józsefvárosban

Világháborús bombát hatástalanítanak a honvédség tűzszerészei péntek éjjel Budapest VIII

Kezdeményezi a Debreceni Egyetem a modellváltást

A Debreceni Egyetem kezdeményezi, hogy a felsőoktatási intézmény állami alapítású vagyonkezelő alapítvány által fenntartott egyetemmé alakuljon át, írja az MTI

Január végére halasztották a szavazást a Pécsi Tudományegyetem modellváltásáról

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) csütörtöki szenátusi ülésén elhalasztották a szavazást az egyetem modellváltásról

Fotót nem, csak részletes leírást közöltek a férfiról, aki a gödöllői HÉV- en akart megerőszakolni egy nőt

Továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a férfit, aki január 19-én kora reggel akart megerőszakolni egy 47 éves nőt a gödöllői HÉV-en

Müller Cecília: tanulmányozzuk a brit mutánst, beépítjük a magyar vakcina fejlesztésébe

Az operatív törzs a nap folyamán tájékoztatja a háziorvosokat az oltási tudnivalókról.

Egy autós 140-nel ment bele, majd át is repült egy körforgalmat a 710-es úton

Súlyos sérülést szenvedett az a sofőr, aki az M7-es autópálya irányából Balatonakarattya fele menve átrepült egy körforgalmon túl nagy sebessége miatt. Utasa is megsérült.

Újra őrizetbe vették Siklósnagyfalu korábban börtönbüntetésre ítélt polgármesterét

A kedden elfogott és őrizetbe vett siklósnagyfalui önkormányzati képviselő nem más, mint a település többször is elítélt polgármestere, Kosztics József

A Debreceni Egyetem hallgatói önkormányzata 70 igen, nulla nem arányban támogatja a struktúraváltást

Elindultak a belső egyeztetések a fenntartói struktúraváltásról azokon az egyetemeken, amikre a Palkovics vezette ITM úgy tekint, mint az idén modellváltó egyetemek

Két embert őrizetbe vett a rendőrség a ferencvárosi késelés miatt

Halálra késeltek szerdán kora este egy 19 éves férfit a IX

Egy 35 éves férfi a koronavírus legfiatalabb áldozata

Csütörtökre virradóra 98 beteg halt meg, az elhunytak száma közelíti a 12 ezret.

A kormányzati támogatásról szóló megállapodás nélkül is belevág a  Lánchíd felújításába a főváros

Hétfőn számoltunk be róla, hogy az A-Híd Zrt

Merkely: Tíz hét után győzte le a koronavírust a hős édesanya

Sürgősségi császármetszést kellett végrehajtani, a 34 éves kismama legyőzte a koronavírus okozta tüdőgyulladást is.

Müller Cecília: Segítsük a 89 évnél idősebbek jelentkezését a védőoltásra

Az egészségügyi dolgozók és az idősotthonokban lakók oltása után a védőoltásra jelentkezett 89 év felettiek oltása következik.

Menetrendszerinti busszal ütközött egy autó Gödöllőn: 1 halott, 17 sérült

A helyszínen belehalt sérüléseibe az a sofőr, aki autójával összeütközött egy menetrend szerint közlekedő autóbusszal hajnali háromnegyed 6-kor Gödöllő külterületén, írja a Police

Nyomoz a rendőrség a Biodóm ügyében

Karácsony Gergely budapesi főpolgármester az Infostart csütörtöki műsorában azt mondta: már nyomoz a rendőrség a városligeti Biodóm ügyében, a főváros megküldte az ezzel kapcsolatos dokumentumokat

69 napot töltött az intenzíven a koronavírusos kismama, akinek műtüdővel mentették meg az életét

Szilvia még novemberben lett koronavírusos, a betegség szövődményei miatt sürgősségi császármetszést kellett végrehajtani. Tovább romlott az állapota, ezért alkalmazták nála a műtüdőnek nevezett speciális eszközt, amivel sikerült megmenteni az életét. A kisbabája is jól van, hamarosan találkozhatnak. Közép-Európában először alkalmazták ez a kezelést koronavírus okozta tüdőgyulladás esetében.

Kásler újratemetné Mátyás királyt

Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter egy Facebook-videóban arról számolt be a horvátországi Lepoglavából, hogy a Magyarságkutató Intézet vizsgálja a Hunyadi család maradványait

Folyamatosan ellenőrzik az érkező vakcinaszállítmányokat

Az orosz vakcina engedélye hat hónapra szól, és további hat hónappal egyszer meghosszabbítható.