Hírkereső

Keresés

Halálos fenyegetést kapott Kásler Miklóst és családja

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) megerősítette a hírt.

Ügyészség: Nem a Belügyminisztérium vásárolta meg a Pegasust, így Kósa Lajos nem követett el bűncselekményt

Alig két hét alatt lezárták a nyomozást. Stummer szerint igaza van az ügyészségnek, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke a szerződést látva állítja, a magyar kormány vásárolta meg az izraeli kémszoftvert.

Kósa Lajos nem mondott igazat Pegasus-ügyben az Ügyészség szerint

Nem volt igaz, hogy a Belügyminisztérium vásárolta a szoftvert, Kósa így nem követett el bűncselekményt az „adat” nyilvánosságra hozásakor.

Nem a Belügyminisztérium szerezte be a Pegasus-t

Az ügyészség szerint tényszerűen nem igaz, amit Kósa Lajos állított.

Ügyészség: Kósa Lajos nem mondott igazat a Pegasus-ügyben

Egy feljelentés elutasításakor derült ki.

„Nem az lesz egy település mutatványa, hogy van-e óvoda vagy hogy burkoltak-e az utak, hanem hogy van-e ott víz”

Egyre több településen ismerik fel, hogy többet kéne tenni az odaérkező vizek megtartásáért. A WWF és a Belügyminisztérium mintaprojektjében öt településen hoztak létre zöld megoldásokat erre a célra, mi a két dél-alföldi helyszínt, Ruzsát és Bátyát látogattuk meg.

„Megindult a vértetűtől megtisztított fa erős, egészséges vérkeringése”

Endre László a magyar Belügyminisztérium államtitkára Adolf Eichmannal szorosan együttműködve a holokauszt történetének legeredményesebb és leggyorsabb deportálási akcióját szervezte meg 1944-ben Magyarországon. Kb. 200 ezer magyar ember munkája kellett ahhoz, hogy 430 ezer zsidót összesen 8 hét alatt Auschwitzba hurcoljanak.

Rekordot döntött a határsértők száma, érkezik a nyugdíjprémium és a nyugdíjkorrekció

A brit belügyminisztérium több mint 900 külföldi bűnözőt tévesztett szem elől, gyermekpornográfiát terjesztő könyvet találtak az amerikai iskolai könyvtárakban.

A brit belügyminisztérium több mint 900 külföldi bűnözőt tévesztett szem elől

Az Egyesült Királyság belügyminisztériuma elismerte, hogy több mint 900 külföldi bűnözőt veszített szem elől, akik közül többekkel szemben a kormány nem hozott kiutasítási határozatot.

Bizottsági eljárás indul Magyarország ellen az Aegon-ügy miatt

A belügyminisztérium még tavasszal akadályozta meg a biztosító felvásárlását.

Járványügyi szigorításokat vezet be a főváros

Előírni nem tudják a kötelező maszkviselést a budapesti közösségi közlekedésben, ezért csak kérik. A fővárosi önkormányzat az idősotthonokban viszont szigorít: kijárási korlátozást vezet be november 2-től.

Kunetz: Politikai gyávaság, hogy nem rendelik el a kötelező maszkviselést

Az egészségügyi szakértő szerint FFP2-es maszkot kellene viselniük az embereknek a tömegközlekedési eszközökön és a boltokban.

Egy hekker ellophatta a teljes argentin lakosság személyiigazolvány-adatait

A belügyminisztérium azt elismerte, hogy valaki betört a személyek nemzeti nyilvántartásába.

Kirúgták a kormánytisztviselőt, aki állami cég telefonszámáról szervezte az utazást a Békemenetre

Az ügyre fényt derítő Hadházy Ákos úgy kommentálta a tisztviselő elbocsátását: elismerték, hogy állami alkalmazottak végeznek pártkampányt. A Belügyminisztérium állítja, nem jár el egy párt képviseletében sem.

Brit belügyminisztérium: március végéig dolgozhatnak az uniós kamionsofőrök

A sofőröknek október 15-ig meg kell érkezniük Nagy-Britanniába.

A migránsok követik el a legtöbb csoportos nemi erőszakot Németországban

A düsseldorfi belügyminisztérium által közzétett hivatalos bűnügyi adatokból kiderült, hogy Észak-Rajna-Vesztfália tartományban a regisztrált csoportos nemi erőszakok közel felét külföldiek és migránsok követik el, akik a lakosság mintegy 14,8 százalékát teszik ki.

A kormány adott még két hetet az egészségügyi dolgozók kötelező oltására

Az eredeti határidő szeptember 1-je volt, eddig kellett beoltatniuk magukat az egészségügyi dolgozóknak.

Pintér Sándorhoz fordul Zugló, hogy maradjon az állandó rendőri jelenlét az Örsön

Horváth Csaba polgármester és Tóth Csaba, a körzet országgyűlési képviselője személyes találkozót kezdeményez a belügyminiszterrel.

Hiányzik az anyagi megbecsülés a tűzoltóknak, miközben egyre kevesebben vannak

A szakmán belüliek szerint a hivatalos statisztikák nem adnak tiszta képet a létszámhiányról.

Belügyminisztérium: Legalább 10 napig maradnak a kimenekített afgánok Röszkén

A Kabulból kimenekítettekre is vonatkozik a hatósági karantén, ezért vitték őket kapásból az ország déli határára.

A Wizz Air Budapestre hozta, aztán Röszkére vitték az Afganisztánból kimenekített embereket

Érkezésük után személyenként újabb hideg élelmiszercsomagot és a járványügyi helyzethez igazodó egészségügyi, higiéniai és tisztálkodási csomagot kaptak – közölte a Belügyminisztérium.

Franciaország is felfüggesztette a kitoloncolásokat Afganisztánba

Németország és Hollandia után Franciaország is felfüggesztette a kitoloncolásokat Afganisztánba az ottani romló biztonsági helyzet miatt – közölte csütörtökön a francia belügyminisztérium.

A brit belügyminisztérium speciális honlappal tántorítaná el a migránsokat

A brit belügyminisztérium honlapot hozott létre, hogy félrevezető információkkal eltántorítsa a migránsokat attól, hogy az Egyesült Királyságba jöjjenek – közölte vasárnap a The Independent című brit napilap saját tényfeltáró kutatására hivatkozva.

Independent: A brit belügyminisztérium kamuoldallal tántorítja el a menekülteket a beutazástól

A brit belügyminisztérium honlapot hozott létre, hogy félrevezető információkkal eltántorítsa a menekülteket attól, hogy az Egyesült Királyságba jöjjenek - közölte vasárnap a The Independent saját tényfeltáró kutatására hivatkozva.

A brit belügyminisztérium kamuoldalt hozott létre, hogy eltántorítsa a menekülteket a beutazástól

Az „On The Move” weboldal azt állítja, hogy megbízható információkat kínál, de nem hozza nyilvánosságra a kormányhoz való kötődését.

Pintér Sándor szerint még kérdezni is törvénysértő lehet a Pegasusról

Az RTL Klub próbált feltenni a megfigyelési botrányhoz kapcsolódó kérdéseket, de a belügyminiszter elég szigorúan zárta rövidre a dolgokat.

Washington újabb szankciókkal sújtott kubai tisztviselőket

Az Egyesült Államok csütörtökön büntetőintézkedéssel sújtotta a kubai védelmi minisztert és egy belügyminisztériumi különleges egység tagjait a júliusi kormányellenes tüntetésekkel szembeni erőszakos fellépés miatt – áll az amerikai pénzügyminisztérium honlapján közzétett közleményben. A szankciók elsősorban beutazási tilalmat és az érintettek amerikai pénzügyi eszközeinek befagyasztását foglalják magukban.

Pintér Sándor közéleti elfoglaltságai miatt nem ér rá interjút adni

A belügyminisztertől a Pegasus-botrány kirobbanása után kértünk interjút.

Pintér Sándor: A magyar nemzetbiztonsági szolgálatok nem folytatnak illegális megfigyelést

A belügyminiszter Szél Bernadett kérdésére reagált, és kész a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén is válaszolni, bár a Fidesz frakciója nem tartja indokoltnak annak összehívását.

Hathavi bért kaphatnak egyben a rendvédelmi dolgozók a választások előtt

Ha meglesz az 5,5%-os növekedés. De ebből is jó sokan kimaradnak, csak a hivatásos állománynak jár az előre hozott fegyverpénz.

Cser-Palkovics nem hagyja, hogy lerázza a Belügyminisztérium

Szeretné elérni, hogy online is összeülhessenek az önkormányzati képviselők.

Szerverhiba miatt volt gond az autók vizsgáztatásával

A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató akadozó rendszerről beszélt, olvasóink leállásról számoltak be.

Reggel óta áll a műszaki vizsgáztatás országszerte

A Belügyminisztériummal való adatkapcsolat állt meg.

Valami baj van, egész Magyarországon leállt az autók műszaki vizsgáztatása

Megszakadt a Belügyminisztériummal az adatkapcsolat.

Országosan leállt a műszaki vizsgáztatás

Úgy tudjuk, mindenhol várnak, a Belügyminisztérium felé nem működik az adatkapcsolat.

Országosan leállt a műszaki vizsgáztatás

Úgy tudjuk mindenhol várnak, a Belügyminisztérium felé nem működik az adatkapcsolat.

Demonstrációra készül az egészségügy

A MESZK szerint a frontvonalban harcolók ennél többet érdemelnek.

A belügyi dolgozók kétharmada a pályaelhagyáson gondolkodik

A karácsonyi ajándéknak adott csoki volt az utolsó csepp a pohárban a szakszervezet szerint.

Hiába digitalizáljuk az egészségügyet, ápolók nélkül emberek halnak meg

Rékassy Balázs orvos és egészségügyi szakközgazdász önkéntesként dolgozott egy Covid-osztályon: elalvás előtt hullazsákokra gondolt, közben emberfeletti munkát végző ápolókkal, váratlan halálesetekkel, kiszámíthatatlan színvonallal találkozott. Rékassy szerint a magyar kormány kalkulált a magas halálozással, de elkésett a korlátozásokkal. Most a „poszt-Covid egészségügy” jön kiégett, motiválatlan dolgozókkal, és az irányítás rég kicsúszott az Emmi kezéből.

Több tucatnyian meghaltak egy kabuli robbantásos merényletben

Legkevesebb negyven ember meghalt az afgán fővárosban egy robbantásos merényletben, amelyet egy iskola közelében követtek el szombaton – közölte az afgán belügyminisztérium egyik illetékese.

Hozzájárulásuk nélkül is ellenőrizhetik az egészségügyi dolgozókat

A Belügyminisztérium szerint erre a rendőrségről szóló törvény idén január 1-jétől hatályos módosítása ad lehetőséget.

Azért volt véletlen, hogy hozzájárulást kértek a kórházi dolgozóktól, hogy lehallgathassák őket, mert valójában nem is kell a hozzájárulásuk

A Belügyminisztérium válasza szerint az új szolgálati jogviszonyról szóló törvényben benne van, hogy az egészségügyi dolgozók megbízhatósági vizsgálat alá vonhatók, nem kell ehhez hozzájáruló nyilatkozat.

Pontosították, milyen feltételekkel lehet Horvátországba utazni

A horvát belügyminisztérium vasárnap pontosította a horvátországi beutazással kapcsolatos közleményét, így a határátlépéshez csak abban az esetben lesz elegendő egy oltás, ha az illető igazolni tudja, hogy már átesett a koronavírus-fertőzésen - olvasható a koronavirus.hr oldalon.

Nem ezt remélte a képviselő, amikor megkérdezte, hány darab védettségi igazolványt gyártottak le eddig

Tizenöt nap várakozás után egy mondatot írtak neki a Belügyminisztériumtól.

Mire jó a védettségi igazolvány? Még mindig nem derült ki

Március óta dobálják a postaládákba.

Itt a Belügyminisztérium válasza arra kérdésre, mire jó a védettségi igazolvány

Folyamatosan postázzák az okmányokat.

A Belügyminisztérium szerint korai arról kérdezni, mire jó a védettségi igazolvány

Az okmányt március eleje óta postázzák, azok is megkapják, akiket csak egyszer oltottak be.

Válaszolt a Belügyminisztérium a kérdésre, hogy mire jó a védettségi igazolvány

Vagyis majdnem válaszolt. Válaszolt volna, ha itt lenne az ideje. De nincs.

A Belügyminisztérium nem engedte, hogy eladják az Aegon magyar érdekeltségét

A veszélyhelyzeti szabályozás miatt tilthatták meg ezt.

A kormány keresztbe feküdt a magyar Aegon eladásának

Erre a különleges, veszélyhelyzeti jogrend adott neki lehetőséget.