Hírkereső

Keresés

Bevallotta a boszorkány: az ördöggel közösült

A korabeli boszorkányvadászok megfélemlítették, megtévesztették és megkínozták a gyanúsítottakat, hogy vallomásra bírják őket. Gyakran még élvezték is.

Kivégzett bűnözőkből készítettek orvosságot

A legmagasabb árat a hirtelen, erőszakos halállal elhunyt fiatal emberekből kivont végtermékért kérték.

Tényleg voltak szovjet hadihajói a Pepsi-Colának?

Bármennyire is szokatlannak hangzik, valóban álltak szovjet hadihajók a Pepsi tulajdonában.

Orosz segítséggel lett független Románia

Az Oszmán Birodalom egykori hódításainak emlékeként a két román fejedelemség, Havasalföld és Moldva még a XIX. század közepén is a szultán hűbéresének

Gyakorlatilag kivégezték az űrbe küldött állatokat

A hidegháborús űrverseny idején az állatok jelölték ki az utat az emberek számára, elképesztő kínokat éltek át, és persze rengetegen elpusztultak.

Ő volt a világtörténelem leghírhedtebb kalóza

Feketeszakáll hosszú sörénnyé növesztette fekete haját, szakállát a mellkasa közepéig hagyta burjánozni, csaták idején meggyújtott kanócokat tett a hajába.

Így tűntek el a szamurájok

Az oligarchák úgy döntöttek, az örökletes harcososztály uralma visszatartja Japán fejlődését, amely immár nem versenyképes a nyugati államokkal és haderejükkel.

Így korlátozták a magyarok választójogát

Az 1922-ben visszahozott nyílt szavazás példátlan volt Európában, a Bethlen István által létrehozott egységes kormánypárt pedig a továbbiakban mindig megszerezte a mandátumok több mint felét.

Miért kellett meghalnia Kleopátrának?

A római volt az ókori világ legerősebb hadserege, Kleopátra lábainál mégis a legnagyobb hadvezérek hevertek. Valóban csak a szépségével vagy az eszével is hódított?

Nem léphetett magyar földre az utolsó nádor

Kortársai igen ellentmondásosan ítélték meg István nádor tevékenységét – ráadásul mind a magyar, mind a császári oldalon.

Ezért nem találtak férjet "Véres" Máriának

Több sikertelen próbálkozás után Mária sorsa megpecsételődött, amikor apja, VIII. Henrik válásával törvénytelen gyermekké vált.

Pisztollyal akarták eldönteni, hogy meleg-e az író

Egy kritikus azzal vádolta Marcel Proustot, hogy egy férfival folytat szerelmi viszonyt. Maga a kritikus is meleg volt, az ügyre pedig párbaj tett pontot.

Szovjet börtönbe hurcolták Bethlen Istvánt

Bethlen Istvánt szelleme, európai látóköre és demagógiától mentes nemzeti elkötelezettsége avatta szimpla politikusból államférfivá. Romsics Ignác írása.

Ő volt a világ leggazdagabb embere?

Sokan I. Múszát, a Mali Birodalom XIV. századi uralkodóját tartják a világ valaha élt leggazdagabb emberének.

Véres párbaj volt az istenítélet

1386-ban ketten vívtak párbajt egy Párizs melletti mezőn. Egyiküket azzal vádolták, hogy megerőszakolta a másik feleségét, a megvádolt férfi azonban ezt hevesen tagadta.

Le akarta bombázni a Holdat az USA

Atombombát robbantottak volna a Hold Föld felé néző oldalán, hogy a Nap sugarai az űr fekete háttere előtt világítsák meg a kibontakozó porfelhőt.

Elsüllyedt világ rejtőzik Európa partjainál

A Dogger-föld bolygónk klímájának változásaival újra és újra kiemelkedett a vízből, majd az átlaghőmérséklet növekedésével ismét a tenger alá került.

Évszázadokig nőgyűlölők voltak az orvosok?

A női egészséget az orvoslás történetének nagy részében a nőgyűlölet és a nő természetéről szóló mítoszok tükrében szemlélték.

Haláláig szolgált az öreg katona

Radetzky tábornagy 90 éves koráig szolgálta az osztrák császárt, győztesként is úriember maradt.

Sokan nyerészkedtek még a legpusztítóbb járványon is

A kontinens lakosságának csaknem felét kiirtó pestisjárvány végigsöpört a XIV. századi Európán, szétzilálta Anglia kereskedelmi kapcsolatait is. Voltak azonban, akik így is nagyot szakítottak.

Így buktatta le a csaló szakácsot a Nobel-díjas magyar tudós

Egy kevés radioaktív anyag és egy Geiger-számláló kellett hozzá.

Száműzetésben halt meg az egyik legnagyobb költő

Dante Alighieri hosszabb és szebb életet remélt magának.

Ez volt a nagy északi háború

A 21 évig vívott háború után a Baltikum orosz fennhatóság alá került, Péter cár megkapta a Nagy, a Haza Atyja és az Imperátor titulusokat, országa neve pedig hivata

Magyarokon múlt a birodalom sorsa

A magyar rendek közfelkiáltással – életünket és vérünket! – álltak ki a segítséget kérő királynő mellett az 1741-es pozsonyi országgyűlésen.

Ez a törpeállam mindent túlélt

A világ egyik legkisebb állama egyben a legrégebb óta fennálló köztársaság is.

Óriási üzlet volt tetvekkel kereskedni

A mai Mexikó területén létrejött spanyol gyarmat exportcikkei közül csak az ezüst hozott több hasznot a hódítóknak, mint a bíbortetű.

Ez a király megette az ellenségeit

150 évvel ezelőtt koronázták meg Cakobaut, ám királysága három évre rá szétporladt és a britek ölébe hullt.

Ez volt a leghalálosabb olimpiai szám

Az alpinizmust ki kellett venni a versenyszámok közül, mert az olimpiai arany megszerzése túlzott kockázatvállalásra ösztönözte a hegymászókat.

Vattapamacsokkal fényesítették Tokió utcáit

Hogyan használta ki Japán az 1964-es olimpiát arra, hogy a világ szemében páriából a technológiában élen járó, feltörekvő országgá váljon?

Nem csak lábnyomát hagyta a hóban az első fekete felfedező

1908-ban indult kísérlet során Matthew Henson volt az, aki a népes csapatból az inuitokon kívül egyedüliként tartott Pearyvel a Sark felé vezető út utolsó szakaszán.

Maga volt a csoda: Európa üzent Amerikának

Az óceán alatti távíróvezetékkel a korábbi 12 nap helyett néhány perc alatt célba ért egy üzenet New York és London között.

Csellel foglalták el a bevehetetlen várost

A világtörténelem egyik legnagyobb árulása volt Konstantinápoly elfoglalása. Jó fél évszázaddal később, ügyes csellel sikerült visszavenni a keresztesektől.

Gyerekeik halálából éltek a legszegényebbek

A XIX. századi Angliában a nyomorgó családok temetkezést segélyező társaságokba jegyeztették be az újszülöttet, és amikor a gyerek beteg lett, hagyták meghalni. Majd jelentkeztek a biztosítási pénzért

Belehalt az első fürdés sokkjába a remete

Néhány szélsőségesen különc remete életét idézzük fel, köztük egy szent emberét, aki az első fürdés sokkjába halt bele, és egy magának való férfiét, aki disznóólban lakott.

A kritikus nem nézte, kibe köt bele

Egyed Zoltán színikritikus nagyjából ötven alkalommal párbajozott igaza vagy becsülete védelmében. És nem csak nála gyengébb képességű ellenfelekkel.

A disznópásztor története, aki "Gárdonyi" fedőnéven jelentette a disszidenseket

Az „önként és kéjjel” ártás, úgy tűnik, örök emberi tulajdonság - derül a „Gárdonyi” fedőnevű ügynök históriájából, amelyet Papp István történész tár fel a BBC History hasábjain.

Ő akart a világ királya lenni

A Napkirály a hadviselést, a kereskedelmet és a diplomáciát kombinálva akarta kiterjeszteni hatalmát és ezzel együtt a francia befolyást szerte a világon.

Hús és zsír volt az energiaszeletben

A pemmikán hosszú ideig a túlélést biztosította Észak-Amerika vadonjában prémvadászoknak, felfedezőknek egyaránt.

Gyerekek is voltak a világ leghíresebb börtönében

A gyerekek, ahogy a többi befolyásos nő és férfi, viszonylag kényelmesen éltek a Tower foglyaként, ám sorsuk gyorsan nagyon rosszra fordulhatott.

Kína: mindent szabad, ami nem tilos

Fennállásának 100. évfordulóját ünnepli a Kínai Kommunista Párt: az ország félgyarmati sorból emelkedett a szuperhatalmak sorába.

Ezért támadt Hitler Sztálinra

Hitler azzal számolt, hogy ha a Szovjetunió megsemmisül, akkor Németország kontinentális hatalma akkora lesz, hogy előbb Churchill, majd utóbb Roosevelt is kénytelen lesz kiegyezni vele.

Egy gyereken próbálták ki az első vakcinát

Feketehimlő, veszettség, gyermekbénulás – az emberiség számtalan rettegett kórral nézett már szembe, zseniális elméknek köszönhetően pedig a többségükön diadalmaskodni is tudott.

Ez volt Fiume véres karácsonya

Gabriele D'Annunzio olasz szabadcsapatait véres harcok árán az olasz hadsereg verte ki a városból 1920 karácsonyán.

Nyolcvanegy évvel később találták meg a karácsonyi üzenetet

A karácsony kizárólag a békesség és a szeretet időszaka lenne? Nem egészen.