Hírkereső

Keresés

Négy és félszeresére nőtt tavaly a kormány kedvel álciviljeinek apanázsa, még genderügyi szakmai anyagot is készítettek

Közzétette beszámolóját a többnyire orosz propagandát és kormányzati lózungokat visszhangzó Védett Társadalom Alapítvány. Ebből kiderül, hogy csak a Rogán Antalhoz közel álló Batthyány Lajos Alapítványtól 22 millió forint támogatást kaptak. A dokumentumban mégsem tudták helyesen leírni támogatójuk nevét (sem).

Huszonkétmillióval dobta meg a kormányközeli alapítvány Trombitás Kristófék alapítványát

A Védett Társadalom Alapítvány arról számolt be, hogy 22 millió forintot kaptak a közpénzmilliárdokból működő „Batthiány” Lajos Alapítványtól.

9,2 milliárd forintot adott Rogán minisztériuma a Batthyány Lajos Alapítványnak januárban

Az alapítvány rendszeresen támogat a kormányhoz ezer szálon kötődő más szervezeteket is.

Januárban 9,2 milliárdos állami támogatást kapott a Batthyány Lajos Alapítvány

Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda nyújtotta a támogatást.

Januárban 9,2 milliárdos állami támogatást kapott a Batthyány Lajos Alapítvány

Rogán Antal első munkahelyét a Rogán-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda támogatta.

Idén kétmilliárd forint közpénzhez jut a kormányközel Alapjogokért Központ

A kormányzati pénzosztást koordináló közérdekű vagyonkezelő Batthyány Lajos Alapítvány tavaly 1,5, idén 2 milliárd forinttal támogatja a szervezetet.

Nem talált fogást a Telexen a Megafon, mi viszont rajta vagyunk, hogy megtudjuk, milyen pénzből működnek

A kormánypárti üzeneteket közvetítő szervezet nem fellebbezett az ítéletek ellen, jogerősen is a Telex nyerte az ellenünk indított pereket. Több helyre is közérdekű adatigényléssel fordultunk, hogy többet tudjunk a Megafon finanszírozásáról.

Lehet-e rossz testbe születni? – vita a gyermekvédelmi népszavazásról

Szükség van-e a gyermekvédelmi törvényre, illetve a népszavazásra? Van-e hatása az LMBTQ-propagandának a személyiségfejlődésük folyamatában lévő gyermekekre? Álprobléma-e a nemváltó műtétek propagálásának ügye? Erről vitatkozott Lukácsi Katalin, Vágvölgyi Gergely és Bohár Dániel a PROKON Ifjúsági Szervezet és Politikatudományi Szakkollégium és a Batthyány Lajos Alapítvány Gyújtópontok ’22 című rendezvényén – írja a Mandiner.

„Következő ezer év a gyermekekért” címmel tartottak konferenciát

Az Alapjogokért Központért a Batthyány Lajos Alapítvány és a Szent István Intézet közösen szervezett konferenciát következő ezer év a gyermekekért – StopGender címmel. A konferencián felszólalt többek Kocsis Máté és Varga Judit is. A konferencia a gyermekvédelemről és az hagyományos értékek védelméről szolt.

Újabb Scruton készül 240 millió közpénzből: Garancsiék a NER-kávézó és közösségi tér építői

Nagy lehet az igény a kormányközeli lattéra: a Veres Pálné utcában, az úgynevezett Károlyi-bérház földszintjén és pinceszintjén alakítanak ki nettó 430 négyzetméter alapterületű újabb kulturális ko

Rogánék kedvenc alapítványa 3,4 milliárdos támogatáshoz jutott tavaly év végén

Mármint a már korábban leesett, közel 3,5 milliárd után.

Újabb 3,5 milliárd forint állami támogatást kapott Rogánék egyik kedvenc alapítványa

Tavaly megkapták hozzá Budapest egyik legpazarabb panorámájú ingatlanát is.

Újabb 3,5 milliárd közforintot kapott Rogán kedvenc alapítványa

Pedig már eddig is szépen ki voltak tömve közpénzzel.