Hírkereső

Keresés

Koronás konteókirályok

Oltáskipárolgás, az Amazonas chemtrailezése és 5G-csipek beültetése. Megszállták a koronavakcinát az összeesküvéselmélet-hívők.

Hatalmas számlát hozott össze egy 4 éves gyerek az Amazonon

Spongya Bob jégkrémet rendelt, rögtön 51 ládányit.

Nevenincs ázsiai folyókból ömlik a műanyag a tengerekbe

Eddig azt hittük, hogy az Amazonas, a Gangesz és a Jangce a legnagyobb szennyezők, egy friss tanulmány szerint viszont a Pasig, a Klang, az Ulhas és a Tullahan.

Bill és Melinda Gates válóperében 39 ezer milliárd forintnyi vagyon a tét

Nehéz megjósolni, hogyan ér véget minden idők legértékesebb válása. Bill és Melinda Gates vagyonának megosztása jóval bonyolultabb lehet, mint az Amazon alapítójáé, az viszont biztosra vehető, hogy MacKenzie Scotthoz hasonlóan Bill Gates volt felesége is jócskán szán a hirtelen érkező vagyonból jótékonyságra.

44 milliárd eurós bevételt ért el Európában az Amazon, mégsem fizetett társasági adót

Ez annak köszönhető, hogy a cég luxemburgi egysége 1,2 milliárd euró veszteséget termelt.

Rekord bevételt hozott össze, de egy cent társasági adót sem fizetett Európában az Amazon

44 milliárd eurós rekord bevételből sajnos 1,2 milliárdos veszteséget hozott ki a luxemburgi leányvállalat, amelyhez a legtöbb európai országból befolyik az Amazon bevétele.

Minden idők legdrágább tévés produkciója lesz a Gyűrűk ura sorozat

Csak az első évad 450 millió dollárba kerülhet az Amazonnak.

Nem szállít Magyarországra az európai Amazon, a kiskereskedelmi különadó lehet az oka

Az új magyar adójogi előírásokkal magyarázza az Amazon, hogy átmenetileg nem lehet magyar címre rendelni tőlük.

Átmenetileg nem szállít Magyarországra Európából az Amazon

Valószínűleg az új kiskereskedelmi különadó miatt szünetel átmenetileg a szolgáltatás a magyaroknak.

Az Amazon megint legyőzte a dolgozóit?

A cég milliárdokat termel, mégis sokszor hallani, hogy az alkalmazottak elégedetlenek.

Úgy néz ki, nyert az Amazon, nem lesz szakszervezet a raktárában

Ez lett volna az első szakszervezet a munkások szerveződését híresen elnyomó cégnél. Az eredményt várhatóan megtámadják majd a bíróságon.

Új szervezettel szabályoznák a Facebookot a britek

Külön osztályt kapnak a nagy techcégek a versenyfelügyeletnél, ami a tartalomszolgáltatókkal és hirdetőkkel kapcsolatos viselkedést is vizsgálja majd.

Brazília egymilliárd dolláros külföldi támogatást kér az erdőirtás visszaszorítására az Amazonas térségében

Két éve még elutasították a nemzetközi segítséget.

Brazília egymilliárd dolláros külföldi támogatást kér az erdőirtás visszaszorítására az Amazonas térségében

Az ország két éve még elutasította a nemzetközi segítséget.

Annyira leterheltek, hogy palackba vizelnek az Amazon futárai

Az Amazon először megpróbálta letagadni, most viszont elismerte, hogy a futáraiknak sokszor tényleg nincs lehetőségük mosdóba menni.

Hitlert vélték felfedezni az Amazon új logójában

Nemrégiben frissítette az Amazon a mobilalkalmazásokhoz használt logóját, az újdonság azonban sokaknál kiverte a biztosítékot.

Fotó: "Aranyfolyót" fényképezett a NASA Peru felett, és ez nagyon rosszat jelent

A perui "aranyfolyó" újabb bizonyítéka a területen zajló súlyos természetpusztításnak.

Háromszor fertőzőbb az amazonasi koronavírus-mutáció

Nem ugyanaz, mint a korábban ismert brazil mutáció, de a vakcinák hatékonynak tűnnek ellene.

Háromszor annyira fertőző a brazil vírusmutáció, mint a legelterjedtebb változat

Az Amazonas-vidéken azonosították először.

A brazil egészségügyi miniszter szerint háromszor fertőzőbb az amazonasi vírusmutáció

Állítása szerint azonban használ ellene a vakcina.

Háromszor annyira fertőző az amazonasi vírusmutáció a brazil miniszter szerint

A dél-amerikai országban nagyon megugrott a fertőzöttek száma az utóbbi hónapokban.

Szexivé tette az olvasást, pokollá a dolgozói életét

Jeff Bezos visszavonulása az internet hőskorának végét jelzi. Az üzletember több szinten is megváltoztatta a világot, de közben két dolgot nem szeretett: adózni és szünetet adni az alkalmazottaknak.

10 órás éjszakai műszakokba kényszeríti dolgozóit az Amazon

A cég chicagói raktárának dolgozói választhatnak: vagy hajnali 1-től délig dolgoznak, vagy elveszítik a munkájukat. Hamarosan pedig minden Amazon raktárban ez lesz a rendszer.

Te a csőd szélén állsz egy év után, az Amazon és a Google rekordnövekedést és bevételt jelentettek

Úgy tánik, hogy a járvány csak a kisvállalkozókra volt negatív hatással, a gazdagok még gazdagabbak lettek.

Egy negyed magyarországnyi terület pusztult el tavaly az Amazonas erdőiben

Bolíviában volt a legnagyobb az erdőpusztulás, mivel hatalmas tűz tombolt a Chiquitano száraz erdőségben.

Újra elérhető a trumpisták kedvenc közösségi oldala, de használni nem tudják

A Parler elérhetőségét a Google és az Apple mellett az Amazon is letiltotta, utóbbi most részben újra elérhetővé tette a szolgáltatást weboldalát.

Tanáccsal fékezné a technológiai óriásokat a lengyel kormány

Olyan változásokon dolgozik az igazságügyi minisztérium, amelyekkel felül lehet bírálni a közösségi média üzemeltetőinek korlátozó döntéseit.

Jeff Bezos űrcége egy karnyújtásnyira az űrturizmus beindításától

Rendkívül fontos tesztet vett sikerrel az Amazon-alapító Jeff Bezos űrcége, a Blue Origin, amely sikerrel juttatott fel egy törésteszt bábut az űrbe, 100 km-es magasságba, majd mind a rakéta, mind a bábut szállító kapszula sikerrel landolt a földön, utóbbi nagyjából 10 perccel a kilövés után

14 év alatt Ausztria ötszörösének megfelelő területen pusztult el őserdő a világon

Ausztria területének ötszörösével megegyező térségben, vagyis 43 millió hektáron pusztult el trópusi őserdő 2004 és 2018 között – derül ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) szerdán ismertetett erdőirtási világjelentéséből, amit az MTI szemlézett

WWF: 43 millió hektáron pusztult el őserdő 2004 és 2018 között

A legjelentősebb pusztítást az Amazonas-őserdő szenvedte el Brazília, Kolumbia, Peru, Bolívia, Venezuela és Guyana területén

Hackerek loptak el 70 terabájtnyi adatot a Parler szervereiről

A múlt heti washingtoni zavargásokat részben ezen az alkalmazáson keresztül szervezték meg a demonstrálók.

A vártnál később térhet vissza a Trump hívei által használt közösségi oldal

Egyelőre nem sikerült új szolgáltatót találni a Parler működtetéséhez.

A Google után az Apple is kilőtte a Parlert

A Google, az Apple és az Amazon is eltávolította alkalmazáskínálatából ideiglenesen a Donald Trump leköszönő amerikai elnök híveinek körében népszerűvé vált Parler közösségi oldalt, kiemelve, a platform nem tesz eleget az erőszakra buzdító tartalmak terjesztésének megelőzése érdekében.

A Google és az Apple is eltávolította kínálatából a közösségi oldalt, amire Trump hívei áttértek

Az elnök még nem jelent meg rajta, de két fia már aktív.

Amerika letiltja az jobboldali alternatív közösségi hálót

Az Apple, a Google és az Amazon is kidobta ügyfelei közül a Parlert.

Ideiglenesen eltűnhet a netről az amerikai szélsőjobboldal twitterpótléka, a Parler

A közösségi szájt szervereit biztosító Amazon Web Services a moderáció hiánya miatt a szerverek hostolásának felfüggesztésével fenyeget.

Elon Musk lett a leggazdagabb ember, a Tesla a Facebookot is leelőzte a tőzsdén

Jeff Bezos 187 milliárd dolláros vagyona már csak a második helyre elég.

Mától Elon Musk a világ leggazdagabb embere

A Tesla vezére az Amazon alapítóját taszította le a trónról.

Tízéves csúcsot ért el az erdőtüzek száma Brazíliában

Jair Bolsonaro elnök hivatalba lépése óta 48 százalékot romlott ez a statisztika.

Tíz éve nem volt annyi erdőtűz Brazíliában, mint 2020-ban

Hatalmas területeken égett az erdő tavaly is, sokszor valószínűleg szándékos emberi gyújtogatás következtében.

Kik gazdagodtak a legjobban tavaly?

Mészáros Lőrinc vagyona jelentősen csökkent, Elon Musk viszont nagyot hasított. Gazdaglista az indexen.

Kényszermunkások kihasználásával vádolják az Apple-t

Szegénységet enyhítő programban dolgoztat ujgurokat az egyik beszállító.

Biztonsági kamera rögzítette a futár őrületes táncát, azóta már milliók látták a neten

Jobb, mint ezredszer újranézni a Reszkessetek, betörőket!.

A valaha volt legnagyobb vállalat kétszer annyit ért, mint a mai Amazon, Apple, Google és Microsoft együtt

Hollandia az 1602-ben alapított Holland Kelet-indiai Társasággal soha nem látott üzleti sikereket ért el, pedig csak 50 ezer ember alkotta az egész vállalkozást. A kereskedelmi monopóliumát tökéletesen kihasználó cég a modern világban soha nem látott értéket ért el, mai árfolyamra átszámolva 7,9 ezer milliárd dollárt ért a vállalkozás, de ezt irtózatos rémtettek árán hozták össze. A cég felemelkedése és későbbi bukása egyszerre mintája a kiváló üzleti menedzsmentnek, és elrettentő példa minden más téren.

Az EU is megtörné a techcégek hatalmát

Decemberben az Európai Bizottság előállt az internetet teljesen újraszabályozó javaslataival. Ezek óriási büntetésekkel és akár feldarabolással is fenyegetik a Facebookot, Google-t és a hasonló techóriásokat, ha azok nem hajlandók visszaadni valamennyit a hatalmukból és a szabályok szerint játszani.