Hírkereső

Keresés

74 km/h-s szélben, 8 órán át repült pilóta nélkül az Airbus helikoptere – videó

Az Airbus VRS700 önvezető helikopter összesen nyolc órát töltött a levegőben, extrém időjárási körülmények között.

Véletlenül lefotózta egy műhold a titkos kínai szuperdrónt

Kína 2019-ben mutatta be a WZ-8 típusú hiperszonikus gépét, amivel kémkedni is lehet, és ami szükség esetén rakétaként is funkcionál.

Mától kihajítja a papír beszállókártyákat Dubajból induló járatairól az Emirates – ki kérhet még fizikai boarding passt?

Hétfőtől a papír helyett mobilos beszállókártyát ad Dubajból induló legtöbb utasának az Egyesült Arab Emírségek légitársasága.

Szigetelőszalaggal erősítettek meg egy repülőgépet, miközben az utasok már a gépen ültek – videó

Nemrég az amerikai Spirit légitársaság egyik repülőgépét kellett ragasztószalaggal összefogni, hogy a következő úton ne károsodjon tovább. Az eset teljesen normális.

20 helyett 4 óra alatt utazhatnánk Frankfurtból Sydneybe egy új hidrogénmeghajtású repülőgéppel

A Destinus nevű svájci startup cég egyszerre két szempontból is forradalmasítaná a légi közlekedést: nemcsak kizöldítené, de fel is gyorsítaná azt.

2025-ben már légitaxi-járatok szelhetik az eget Chicagóban – videón a repülő autó

Néhány éven belül valósággá válhat a repülő taxizás Chicagóban. Töredékére csökkenhet a menetidő.

Titkos harci repülőgépről mintázhatták a Top Gun: Maverick gyilkos repülőgépét

Úgy tűnhet, a Top Gun című filmben látott Darkstar egy olyan repülőgép, amit a fantázia szült a mozivászonra. Bár könnyen lehet, hogy ez nem egészen van így.

Beütött a baj a Lufthansánál, miután véletlenül elvágtak egy optikai kábelt

Egy építkezésen elvágott optikai kábel miatt órákra leállt a frankfurti repülőtér. A probléma miatt a Lufthansa több járatát törölni kellett, ez pedig a Lufthansa-csoport teljes hálózatán fennakadásokat okozott.

Először kapcsolták rá a mesterséges intelligenciát egy vadászgépre, 17 órán át repült vele

Az amerikai légierő és a Lockheed Martin még 2022 decemberében végezte el azt a repülési tesztet, ami segíthet a jövőben a pilóta nélküli repülőgépek fejlesztésében is.

Fehér Ház: Nem földönkívüli légi eszközöket lőttek le a hétvégén

Mind a Fehér Ház, mind az amerikai védelmi minisztérium cáfolta, hogy földönkívüli eredetűek lettek volna azok a légi eszközök, amelyeket az ország északi részén, illetve Kanadában lőttek le. Hogy pontosan mik voltak, még vizsgálják.

Megmutatta a Lockheed Martin, milyen lesz az első amerikai lézerfegyver

Minden szempontból megfelel az elvárásoknak a Lockheed Martin 50 kW-os lézerfegyvere, a Demios-rendszer, így az amerikai hadsereg már 2024-ben használatba veheti az ezzel felszerelt járműveket.

Történelmi repülésre készül napokon belül az Emirates, jöhet a 100%-ban fenntartható üzemanyaggal utazás

Az Emirates sikeresen tesztelt teljes egészében fenntartható üzemanyaggal működő hajtóművet. A földi tesztelést napokon belül követi a 100 százalékban fenntartható üzemanyagot használó repülőgép tesztrepülése – közölte a légitársaság.

10 percen át repült a világ legnagyobb hidrogén meghajtású repülőgépe – videó

A brit ZeroAvia egy Dornier 228 típusú repülőgépbe épített be két üzemanyagcellát, valamint néhány lítium-ion akkumulátort, hogy az biztosítsa a repüléshez szükséges energiát.

Közel 50 év után új, mutatványozó repülőket fejlesztenek a britek

A Brit Királyi Légierő Red Arrows bemutatóflottája 1965 óta létezik. Az évtized végére új, teljesen brit fejlesztésű repülőgépeket kaphatnak a pilótái.

Visszapattant egy F-35-ös vadászgép a futópályáról, katapultált a pilóta – videó

Valaki épp videóra vette azt a pillanatot, amikor egy F-35B típusú vadászgép függőleges landolása nagyon rosszul sikerült.

Ha stresszes a helyzet, a mesterséges intelligencia veszi át a pilótától az új szupervadászgép irányítását

Mesterséges intelligenciát használó katonai repülőgép tervezésébe fog az Egyesült Királyság, Olaszország és Japán. A Tempest (vihar) néven fejlesztett vadászgép a Typhoon típust válthatja, és a legújabb fegyverek hordozására is alkalmas lesz.

Videón, ahogy a NASA helikoptere minden eddiginél magasabbra száll a Marson

Újabb rekordot állított fel a NASA marsi helikoptere, az Ingenuity.

Nem kell többé repülős üzemmód: engedélyezi az EU a mobilozást a repülőgépeken

A tervek szerint az európai légitársaságoknak 2023. június 30-ig van idejük, hogy elérhetővé tegyék az 5G-t a repülőgépeik fedélzetén.

10 000 kilométert repül az új kínai drón, lelövi a helikoptereket is

Kína a Wing Loong drónok újabb verzióját mutatta be, ami nemcsak a felderítésre jó, de képes arra, hogy megvédje magát.

Videók kerültek elő a halálos balesetről, ahol felszálló utasszállító ütközött egy tűzoltóautónak

A LATAM Chile légitársaság Airbus A320neo típusú repülőgépével a pilóták már megkezdték a felszállást, amikor a repülőtéri tűzoltóság vonuló járművei keresztezték a futópályát.

Már utas is volt a fedélzeten, úgy szállt fel Párizsnál a repülő taxi – videó

A tervek szerint a 2024-es párizsi olimpián már kereskedelmi szolgáltatásként szállítana utasokat a német Volocopter, melynek repülő eszköze túl van az emberes tesztrepülésen.

Újjáépítik Ukrajna álmát, a világ legnagyobb repülőgépét, amit szétbombáztak az oroszok

Az Antonov vállalat a Facebookon jelentette be, hogy megindult a Mrija, azaz Álom névre hallgató gép (újra)tervezési munkálata, és nagyjából 500 millió euróba fog kerülni a konstrukció.

Ki kellett venni a gépből hat ülést, hogy repülőre ülhessen a világ legmagasabb, 215 centis nője

Életében először szállhatott repülőgépre a világ legmagasabb nője, a török Rumeysa Gelgi.

Zseniális képet készített a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről egy magyar fotós

Tiszavölgyi Dávid a sötétedés után induló és érkező járatokról készített egy-egy fotót.

Valódi repülő autót épített egy kínai cég, már a levegőt is megjárta

Az Xpeng nevű cég repülő autója 2 tonnát nyom, ennek ellenére könnyen tud repülni – még akkor is, ha egy-két rotor leáll a levegőben.

Felszállás közben gyulladt ki egy Airbus A320-as hajtóműve – videó

Az egyik utas vette videóra, hogyan szikrázik és lángol az egyik Airbus A320-as jobboldali hajtóműve.

755 utas fér el a „repülő bálnában”, az utóbbi idők egyik legérdekesebb repülőgépötletében

Az AWWA Sky Whale nevű koncepció annak ellenére, hogy igazi luxusérzetet ad az utas számára, kifejezetten környezetbarát utazást kínál.

Új magánrepülőgépet mutatott be a Honda Jet, kategóriája legjobbjának nevezi

A HondaJet Elite II 13 ezer méteres utazómagasságra, valamint 781 km/h sebességre is képes.

Lezuhant egy F-35-ös vadászrepülőgép az Egyesült Államokban

Egyelőre nem tudni, mi okozta azt a balesetet, amely során az amerikai légierő egyik F-35-ös repülőgépe zuhant le az amerikai Utah államban.

Még brutálisabb lett az amerikai Apache helikopter, lézerfegyvereket is kaphat

Az amerikai hadsereg egyik ikonikus fegyvere, az Apache helikopter – egész pontosan az AH-64 Apache – már 35 éve szolgál. A Boeing most bejelentette: elkészítette a harci jármű továbbfejlesztett, frissített verzióját.

Helyben fellelhető alkatrészekből épít fel 1000 repülőgépet Oroszország

A nyugati államok által hozott szankciók miatt az Airbus és a Boeing a jövőben nem tud új gépeket, sem pedig alkatrészeket leszállítani Oroszországnak, ami ezért alternatív megoldásokat keres.

Ionhajtóművet kapott egy drón, 4,5 percig repült vele

A Silent Venus nevű drón repülési tesztje a fejlesztő Undefined Technologies szerint jól sikerült, így minden adott ahhoz, hogy 2024-ben már vásárolni is lehessen belőle.

Összeakadt két repülőgép Németországban, mindkettő lezuhant – videó

Meghaltak azok a pilóták, akik vasárnap szenvedtek repülőgép-balesetet egy légibemutató közben.

Elkészült a világ legfejlettebb lopakodó repülőgépe, 2023-ban szállhat fel először

Az amerikai légierő 100 darab B-21 Raider típusú repülőgépre adott le megrendelést, ebből egy már megmutatta magát, hat pedig a gyártósoron várja az utolsó simításokat.

Tíz éve történt: hagytak lezuhanni egy Boeing 727-est, hogy kiderüljön, hol a legbiztonságosabb ülni a repülőgépen

Az eddigi leglátványosabb biztonsági tesztet Mexikóban végezték el.

Két apró változtatás, és 24 százalékkal csökkenhet a repülőgépek környezeti terhelése

A precízebb útvonaltervezés és a kötelékben való repülés is csökkentené a repülőgépek negatív környezeti hatását.

6100 km/h: nyomtatóból jön ki az utasszállító repülőgép, 2x gyorsabb lesz, mint a Concorde volt

A fémnyomtatásra specializálódott Velo3D nyomtathatja majd azoknak a repülőgépeknek a törzsét, melyek a tervek szerint a hangsebesség ötszörösével repülnek majd.

Meredeken süllyedni kezdett, mad eltűnt a radarokról egy repülőgép – zajlik a keresés

Vasárnap este nem sokkal 8 óra előtt a virtuális radarok adatai szerint meredek süllyedést követően eltűnt a radarokról egy osztrák lajstromjelű Cessna 551 típusú üzleti repülőgép a Balti-tenger felett, Lettország partjainak közelében – írja az AIRporta.

Lezuhant egy repülőgép Angliában, a pilóta és az utasa is sértetlenül szállt ki a gépből

Az oxfordshire-i és a berkshire-i tűzoltóság összesen hat egységet küldött a két megye határára, mert lezuhant egy könnyű repülőgép kedden délelőtt.

Még el sem készült, már 110 darabot eladtak a világ leggyorsabb utasszállítójából

A Boom Supersonic Overture nevű gépéből az American Airlines összesen 60 darabot rendelt.

Olyan jégeső volt Szicíliában, hogy beverte egy Wizz Air-gép orrát – fotók

A Wizz Air W95793-as járata hétfőn 15 órakor landolt Szicíliában.

Saját szuperszonikus vadászgépet fejlesztett Dél-Korea, 120 darabot gyártanak belőle

A dél-koreai KF-21 Boramae-t 2026-tól kezdhetik el gyártani, a vadászgépek a meglévő flottához csatlakoznak majd.

127 000 kilót is képes elvinni az amerikai légerő legnagyobb teherszállító repülőgépe

Az első C-5M-et még 1970-ben kapta meg az amerikai légierő, az 1998-as felújítás óta azonban már C-5M Super Galaxy néven emlegetik az 52 teherszállítót.

Lelőtték a legfejlettebb repülőgépüket az oroszok Ukrajnában

A Szu-34M vadászbombázóra az oroszok által megszállt terület felett nyitott tüzet az orosz légvédelem.

Egy F18-as vadászrepülő kezdte kísérni az easyJet gépét, videóra vették az utasok

Az easyJet EZY8303-as járata Londonból szállt fel, ám a spanyol légierő jobbnak látta, ha elkíséri útjára a gépet.

Újjáépíthetik a világ legnagyobb repülőgépét, amit szétbombáztak az oroszok

A milliárdos Richard Branson állítólag ígéretet tett arra, hogy nemcsak az Álmot, de a repülőteret is segít újjáépíteni.

Őrült egy ötlet: repülő szállodáról készült terv, 5000 ember utazna rajta

Egy YouTube-ra felkerült videó megmutatja, hogyan nézne ki egy repülő szálloda, aminek sosem kellene landolnia.

Visszatér a Zeppelin? Tíz repülőgépét léghajóra cseréli egy spanyol légitársaság

Az Air Nostrum 2026-tól olyan léghajókat is bevonna a légi személyszállításba, amik jóval kevesebb károsanyagot bocsátanak ki.

Fenntartható üzemanyaggal repült az Airbus helikoptere, 90 százalékkal csökkenhet a károsanyag-kibocsátás

Jelentős mértékben csökkentheti a helikopterek károsanyag-kibocsátását a fenntartható üzemanyag. Az Airbus ezzel hajtott végre egy sikeres próbarepülést.

Összeütközött két repülőgép a New York-i repülőtéren

Az olasz ITA Airways repülőgépe akkor ütközött neki az Air France Boeing 777-esének, amikor a futópálya felé vontatták.