Hírkereső

Keresés

A címvédő Hosszú Katinkát leúszta 18 éves magyar riválisa, nem jutott döntőbe

Szombat délelőtt is jól szerepeltek a magyar úszók a római medencében.

A képviselőházon is átment Biden klíma- és adócsomagja

18 hónap kellett hozzá, és még pár héttel ezelőtt is reménytelenek látszott, de végül összejött a törvény, ami rengeteg pénzt pumpálhat klímavédelembe.

Felrobbant és elsüllyedt az orosz atom-tengeralattjáró

A 118 ember életét követelő tragédiának máig nincs felelőse.

Kína világelső a tudományos publikációk terén

2018 és 2020 között a világ tudományos tanulmányainak 23,4 százalékát publikálta, és ezzel megelőzte az Egyesült Államokat

Elhunyt Szabady Tibor, a Balaton Titanicjának hőse

Az elhallgatott katasztrófa névtelenségbe burkolózó hőse szerdáról csütörtökre virradóra, 18 nappal a 100. születésnapja előtt örök álomra szenderült.

A Karácsony hivatala előtti utcát is államosította a kormány

Most 18 közterületet vettek el a fővárostól.

Elveszik a fővárostól a Városház utca kezelői jogát is

A friss közlönyben összesen 18 belvárosi közterületet húztak ki a fővárosi önkormányzat kezelésében álló utak, terek listájáról.

Erdő Pétertől kapta a 18 eurós pápai köszöntőt Semjén Zsolt

A huhogóknak azt üzente a KDNP elnöke, hogy "az évek során Ferenc pápa személyesen többször is áldásáról és imájáról biztosított."

A legolcsóbb, 18 eurós biankó pápai áldással büszkélkedett Semjén Zsolt

A kereszténydemokrata politikus posztjából úgy tűnhetett, személyesen a pápa gondolt rá.

Koronavírus: 18 078 új fertőzöttet találtak a múlt héten, nyolcvanan vesztették életüket

Kórházban 1501, lélegeztetőgépen 22 ember van.

Heti járványadatok: 18 ezer új fertőzöttet regisztráltak, 80 beteg halt meg

A lélegeztetőgépre szorulók száma nőtt, de kevesebben szorulnak kórházi ellátásra, mint a múlt héten.

Több mint 1500 koronavírus-fertőzött van kórházban

Az előző héten 18 ezer felett volt az új fertőzöttek száma.

Nem bízza az Aldi a véletlenre, mindenkitől kérnek igazolványt alkoholvásárlásnál

A kasszaszoftver mondja meg az eladónak, hogy hány éves a vásárló. Az áruházlánc szerint az életkoron kívül nem ellenőriznek semmit, adatot pedig nem tárolnak.

Kisfia játékpisztolyával rabolt ki egy 18 évest egy nagykőrösi férfi

Az ittas férfi ellen több eljárást is folytat a rendőrség.

Azzal vádolják Johnny Deppet, hogy ellopott egy dalszöveget

A színész 18 című albumán több olyan sor is van az egyik dalban, ami egy jóval korábbi alkotásban is feltűnik.

Több mint másfélszeresére nőtt a vendégéjszakák száma idén júniusban

Az előző évhez képest 18 százalékos emelkedés látszik.

Dalszöveg lopásával vádolják Johnny Deppet

A 18 című új album egyik számának szinte minden sora egy egykori börtöntölteléktől, alanyi költőtől származik.

Elindult az első konténervonat Kína és Magyarország között

18 nap a menetideje.

Már legalább 18 halottja van a kentucky-i áradásoknak, és még nőhet az áldozatok száma

A hegyvidéki állam keleti részén okozott villámáradásokat a hirtelen lezúduló hatalmas felhőszakadás.

Boros Lajos felélte tartalékait: 18 gyógyszert szedek, van olyan, ami négy-ötezer forint

Rádiós munkát keres.

Csaknem hatszázezer új fertőzöttet azonosítottak egy nap alatt a világon

Meghalt 918 beteg.

„A gyülekezési jog gyakorlásának nem arról kellene szólnia, hogy másodperceket számolgatunk”

A Mi Hazánk Mozgalom 2018 óta próbálja ellehetetleníteni a Budapest Pride-ot azzal, hogy területeket foglalnak el a felvonulás elől. A szervezők hiába futottak versenyt az idővel, a Mi Hazánk Mozgalom tavaly után idén is gyorsabb volt.

Több mint 250 milliót költött evésre, ivásra és szállodára a Fidesz-frakció az előző ciklusban

Ötmilliárd forintot pedig átutaltak a pártnak; kérdeztük, de nem mondták meg, miért. A Fidesz képviselőcsoportjának 2018 és 2022 közötti szerződései közt megjelenik Habony Árpád volt felesége, egy zsidó tévé tulajdonosa, Mészáros Lőrinc szállodája, egy internetfigyelő startup és egy furcsa kőbányai cég is.

Hoffmann Rózsa és Hidvéghi Balázs felesége is feltűnik a KDNP tanácsadói között

Végignéztük a KDNP-frakció 2018 és 2022 közötti szerződéseit. Filmezés, reprezentáció, ajándékkosarak, étel és ital mellett régi és új politikusok is felbukkantak.

Hajószerencsétlenség Pakisztánban, legalább 18 halott

Az utasok egy esküvőre tartottak, amikor felborult és elsüllyedt az őket szállító hajó.

Hétfő este Szegeden is tüntetnek a katatörvény ellen

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt korábbi szegedi képviselőjelöltje hétfőn 18 órára hirdetett demonstrációt a szegedi kormányhivatal elé.

Kálmán Olga, Czeglédy Csaba és a Gyurcsány-korszak nagy visszatérői is a DK kedvenc cégei között

Végignéztük a Demokratikus Koalíció frakciójának összes szerződését a 2018 és 2022 közötti ciklusból. Felsejlik egy osztrák határ melletti aprófaluba bejegyzett, saját honlappal sem rendelkező kft., egy adatos cégháló és egy Pegasusszal megfigyelt vállalkozó is.

Valaki 18 kilogramm marihuánát adott fel egy futárszolgálattal

Nem volt jó ötlet, a rendőrség lefoglalta a csomagot.

18 kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak egy futárszolgálat depójában

Gyanúsnak találtak egy külföldről érkezett dobozt, ezért rendőrt hívtak a dolgozók.

18 kiló marihuánát találtak egy XV. kerületi depóban

Egy futárszolgálat telephelyén találták meg a dolgozók, akik azonnal szóltak a rendőröknek.

Egy utas csak azért vett repjegyet, hogy megkeresse elveszett poggyászát a dublini repülőtéren

18 euróért vett egy jegyet, bebattyogott az poggyászkiadáshoz, és hosszas kutakodás után ugyan, de meg is találta a táskáját, ami egy hete nem volt meg.

Ezek a számok több mint 118 millió forintot értek

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.

Jelentősen enyhítették a szállásadóját agyonverő zalaegerszegi pár büntetését

A másodrendű vádlott 18 helyett még 5 évet sem fog börtönben ülni.

Kizuhant az autóból és meghalt egy 18 éves fiú Baracsnál

Esélye sem volt a fának csapódó fiatalnak. Fotók a helyszínről.

Súlyos buszbaleset Németországban, lakóháznak ütközött a jármű

Egy autón is áthajtott, 18 ember megsérült.

Egy brit tinédzser azzal viccelődött, hogy felrobbantja a gépet, amin utazik, vadászgépek kísérték le az Easyjet járatát

A 18 éves fiatalt letartóztatták, hamarosan a bíróság előtt kell elmagyaráznia a poént.

Bombafenyegetéssel viccelődött egy brit tinédzser az Easyjet járatán, vadászgép kísérte őket a leszállásig

A 18 éves fiatalember a nyaralás első éjszakáját egy fogdában töltötte.

Vadászgép kényszerített földre egy Airbust

A biztonsági riasztást egy 18 éves brit nyaraló váltotta ki.

RTL: Nevelőapjuk végezhetett a 13 éve Diósjenőn eltűnt lányokkal

14 és 18 éves lányok tűntek el, testvérük szerint a nevelőapát gyanúsította meg a rendőrség.

Meghalt egy 18 hónapos csecsemő, mert csak gyümölccsel és zöldséggel etették

A vegán édesanyát elítélte a bíróság.

A háború miatt 25 százalékot estek a fizetések Ukrajnában

Az infláció pedig 18 százalék. Hiába menekültek el rengetegen, így is nő a munkanélküliség. Csak a kikötők elvesztése naponta 170 millió dollár kárt okoz. A jegybank a GDP legalább 33 százalékos zsugorodására számít az idén.

A 18 éves Betlehem Dávid 5., Rasovszkyt hasba rúgták, ezért feladta

A férfi 10 kilométeres nyíltvízi úszók versenyét felemás szájízzel fejezte be a két magyar sportoló, egyik szemünk sír, a másik nevet a vizes-világbajnokság szerdai délelőttjén.

Fejjel előre repültem, az egész testemet szilánkok érték. Minden összeomlott

Két rakéta csapódott hétfő délután a közép-ukrajnai Kremencsuk egyik bevásárlóközpontjába, 18 halálos áldozatról és 59 sérültről tudni. Bár a légiszirénák megszólaltak a támadás előtt, azokat nem mindenki vette komolyan. Az ukrán vezetés és a nyugati hatalmak orosz háborús bűncselekménynek nevezik a légicsapást. Oroszország viszont tagad és ködösít a támadás körülményeiről.

101 éves náci háborús bűnöst ítéltek el

Josef Schütz ötévi börtönbüntetést kapott, mert bűnrészes volt 3518 rab halálában.

Legalább 18 halottja volt a hétfői, bevásárlóközpont elleni orosz rakétacsapásnak

A legfrissebb hírek szerint a kremencsuki támadásnak úgy hatvan sérültje is volt.

Meghalt egy ember, miután átszáguldott egy tornádó a hollandiai Zierikzee-n

179-218 kilométer/órával száguldott át egy holland kisvároson a tornádó.

Összeomlott egy lelátó a bikaviadalon, négy ember meghalt

Az áldozatok között egy 18 hónapos kisbaba is van.

Időközi: Fidesz-Ellenzék 3:1 Budapesten, az eredmény Karácsony szerint csalódás, a szavazók távollétükkel üzentek

Országszerte 18 szavazás volt, ebből 12-t nyert a Fidesz, 2-t az ellenzék, 2-t civil szervezetek, 2-t pedig független jelöltek.

Tarolt a Fidesz-KDNP a vasárnapi önkormányzati időköziken – de képviselő lett egy Pletykafalu-jelölt is

18 helyen volt olyan időközi, ahol pártjelölt is indult. A Fidesz-KDNP 16 jelöltjéből 12 mandátumot szerzett, az ellenzék Újpesten és Gyöngyösön nyert.

Csak órákra van Oroszország a fizetésképtelenségtől – ilyen 1918-ban volt utoljára

Százmillió dollárnyi elmaradt kötvénykifizetésre vonatkozó türelmi idő jár le Moszkva számára vasárnap éjfélkor – a szankciók miatt eddig nem tudtak fizetni. Ha ez így marad, hétfőn “nemteljesítési esemény” következik be, és ilyen fizetésképtelenségre 1918 óta még nem volt példa.