Hírkereső

Keresés

Felhívta a szegedi bíróság portájáról a rendőrséget egy nő, hogy fel fogja robbantani az igazságügyi épületet

Nem vette jó néven az épületben lévő ügyészség.

NER-es csontvázak előkerülését is kockáztatja Orbán az uniós pénzekért cserébe

Ha azt akarja a kormány, hogy csilingeljen az uniós kassza, vállalnia kell a kockázatot, hogy akár az elsikált korrupciós bűncselekmények ügyében is újrainduljon a nyomozás. Az ennek érdekében novemberben hozott módosításokat azonban az Európai Bizottság kevésnek találta.

Vádat emeltek egy tiszadadai nő ellen, aki megfojtotta férje szeretőjét

Az asszony féltékenységből ölte meg a riválisát.

„Ki kér golyót a fejébe?” – Felfüggesztett börtönt kapott a puskával fenyegetőző férfi

Az eset, amelyről videót is közzétett az ügyészség, tavaly történt Keszthelyen.

Vádat emeltek a terhes nővel erőszakoskodó volt katona ellen

A volt tartalékos szakaszvezető, aki Miskolcon rátámadt egy a második trimeszterben lévő, várandós nőre, hét év fegyházbüntetést is kaphat.

Halálos balesetet okozott egy piros lámpánál zebrára lépő gyalogos

A férfi ittasan lépett az úttestre.

Adócsalás vádjában bűnösnek találták Trump cégeit

Az ügyészség szerint az adóelkerülés az előző elnök személyes jóváhagyásával történt.

Kimondta az esküdtszék: adót csaltak és hamis papírokat adtak le a Trump-cégbirodalom két vállalkozásánál

Tizenhét vádpontban is megállapította az esküdtszék a bűnösséget a Trump Organization ügyében. Az egykori amerikai elnök nem volt vádlott, de az ügyészség azt állítja, az adóelkerüléshez az ő személyes jóváhagyása kellett.

A torka elvágásával és feldarabolással fenyegette menyasszonyát egy férfi Békéscsabán

A rendőrség a büntetőeljárás iratait továbbította az ügyészségre.

21 év börtönre ítélték a férfit, aki mellkasba lőtte Lady Gaga kutyasétáltatóját

A húszéves James Howard Jackson vádalkut kötött az ügyészséggel.

Magyar Nemzet: befejezte a 23 évvel ezelőtt történt Döcher-gyilkosság nyomozását a rendőrség

Vádemelési javaslattal átadták az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészségnek.

Vádat emeltek a kamu építési vállalkozó ellen, aki húszmillió forintot csalt ki az ügyfeleitől

Könnyűszerkezetes házak építését vállalta, egy darabig hitegette az ügyfeleit, majd köddé vált – az előleggel együtt.

Rogán Antal kabinetfőnökének vizsgaügye nem került bele a Schadl-ügy vádiratába

Az ügyészség nem árulja el, hogy kihallgatták-e egyáltalán Nagy Ádámot.

Hiába a súlyos nyomozati állítások, Rogán Antal kabinetfőnökéről szó sem esik a Schadl-ügy vádiratában

Bár a nyomozati iratok szerint Schadl György egyetemi vizsgákat intézhetett Nagy Ádámnak, ez hiányzik a vádiratból, ahogy az is, hogy a végrehajtók elnöke kék villogóval járt a buszsávban, és ki akart

Nem blokkolhatja Trump a nála lefoglalt titkos akták vizsgálatát

Az elnök korábban azt kérte a bíróságot, akadályozza meg, hogy az FBI és az ügyészség tanulmányozhassa az iratokat.

Százezer forintért eltekintett a többmilliós büntetéstől, gyanúsított lett egy kormánytisztviselő

A férfi nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.

Iskolás gyerekek öltözőjéből lopott egy férfi Budapesten

Az ügyészség vádat emelt a többszörösen büntetett férfival szemben.

Teljes óvatlanság, túlterjeszkedés és egy adag pech: ez mind kellett ahhoz, hogy az ügyészség horgára akadjon a fővégrehajtó

Mit lehet tudni a Schadl György, Völner Pál és húsz vádlott-társuk ellen zajló nyomozásról, ami eredetileg sokkal kisebb léptékű ügyben indult, mint a vád szerint bezsebelt úgy egymilliárd forint és h

Az eddigi legnagyobb áfacsalást leplezte le az Európai Ügyészség, Magyarország is érintett

Az Admiral-művelet keretében vizsgált károk becsült összege jelenleg 2,2 milliárd euróra tehető.

Videó: két embert kikerült, egy harmadikat viszont elütött egy magyar férfi egy magas-tátrai sípályán

Elkerülhető lett volna a baleset, ha körültekintően siklik le a pályán, vádat emeltek ellene.

Megszűntették a Robert Fico és társai elleni eljárást

Az ügyészség szerint alapvető dolgok hiányoztak a vádhoz, például a vádpontokban szereplő tettek elkövetésének ideje és helye.

Korrupcióval gyanúsítanak egy Pest megyei polgármestert, akinek megtizenháromszorozódott a telke

A megalapozott gyanú szerint szabálytalanul csapták hozzá a szomszéd ingatlant a polgármester telkéhez.

Korrupcióval gyanúsítanak egy Pest megyei polgármestert

Hivatali vesztegetés a gyanú.

Shakira szembeszáll az ügyészséggel, bizonyítékai is vannak

Börtönbe is kerülhet, ha bebizonyosodik, hogy adót csalt.

A főügyész szerint Magyarországon nincsenek védett politikusok

Fürcht Pál Zsolt szerint a Központi Nyomozó Főügyészség akkor lép, ha van elegendő bizonyíték.

Főügyész: Nem teljesítünk politikai megrendeléseket

Fürcht Pál Zsolt, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerint nincsen senkire kilövési engedély, de védett emberek sincsenek.

Porschét, terepjárót, ingatlanokat és készpénzt is lefoglalt a hatóság Völner Pál családjától

A családtagok lefoglalt tárgyaira is vagyonelkobzást kért az ügyészség a 24.hu által megismert vádirat szerint.

Völner Pál fiának tűzpiros Porsche Caymanját is lefoglalták a hatóságok

Az ügyészség indítványozta a bíróságnál a lefoglalt vagyontárgyak elkobzását.

A francia korrupciós ügyészség vizsgálja a McKinsey tanácsadó cég szerepét Macron kampányaiban

2018 és 2021 között több mint egymilliárd eurót fizetett ki tanácsadó cégeknek a francia állam, a gyanú szerint a McKinsey nem fizetett társasági adót éveken át.

Vízbe fojtotta két hónapos gyerekét a komlói nő, hogy „megszabadítsa a szenvedéstől”

Az ügyészség vádat emelt ellene.

24.hu: Vádalkut kötött Schadl György bizalmasával az ügyészség

A lap által megismert vádirat szerint a nő tisztában volt azzal, hogy Schadl György rendszeresen jut korrupciós cselekményekből származó összegekhez, és hogy maga is fizet ilyeneket.

Vádalkut kötött az ügyészséggel Schadl György bizalmasa, aki Excel-táblában vezette a kenőpénzek kifizetését

A végrehajtók elnökének pénzügyese Házipénztár és EgyenlegMoncsi nevű fájlokban könyvelte a pénzmozgásokat.

Végrehajtandó szabadságvesztést és súlyosabb pénzbüntetést kér az ügyészség az M. Richárdot átverő férfira

A csömöri férfit első fokon már elítélték, amiért átverte M. Richárdot azzal, hogy majd segít visszaszerezni a jogsiját és kedvezően befolyásolja a büntetőeljárást kapcsolataival.

Vádat emeltek Lagzi Lajcsi zsarolói ellen

200 millió forintért cserébe azt ígérték, elintézik, hogy a zenész kedvező ítéletet kapjon a büntetőügyében. Letöltendő börtönbüntetést kaphatnak.

24.hu: Pénzmosás miatt emelt vádat az ügyészség Schadl György felesége és apja ellen

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke az ügyészség szerint a börtönből szólt rá feleségére és saját apjára, hogy rejtsék el luxusóráit, ékszereit.

Csalással vált jelöltté egy nő a 2022-es országgyűlési képviselő választáson

Az illetékes választási iroda elnöke feljelentést tett.

Vádat emeltek egy kecskeméti nő ellen, aki hamis ajánlóívekkel lett képviselőjelölt

Pénzbüntetést kért rá az ügyészség.

Termékbemutatókkal csaltak ki pénzt idős emberektől, vádat emeltek ellenük

Egészségügyi felméréseket színleltek, és túlárazott, valós egészségügyi hatást nem nyújtó termékeket adtak el a megtévesztett vásárlóknak.

A saját részegsége miatt a disznókon állt bosszút egy macsétával őrjöngő kaposvári férfi

A férfit állatkínzás miatt három év fegyházbüntetésre ítélték.

Arcon fejelte a rendőrt egy szír férfi Debrecenben

Még a foga is kitört.

Beismerő vallomást tett az ORÖ vesztegetéssel gyanúsított elnöke, már nincs rács mögött, de szabadságra ment

Január elejéig tartott volna Agócs János letartóztatása, de a gyanú szerint az Országos Roma Önkormányzat elnöki posztját 30 millióért áruba bocsátó vezető nincs már rács mögött: miután “teljeskörű, beismerő vallomást tett” szabadlábra helyezték, ő pedig rögtön szabadságra is ment.

Svéd ügyészség: Felrobbantották az Északi Áramlatot

Azt még nem tudják, ki robbantott.

A svéd ügyészség szerint felrobbantották az Északi Áramlat vezetékeket

Robbanóanyagot mutattak ki a sérülések környékén.

Bevonult a börtönbe Gyurcsány Ferenc titkosszolgálati főnöke

Vesztegetési pénz elfogadása miatt ítélték letöltendő börtönbüntetésre.

Hivatali vesztegetés miatt vádat emeltek egy minisztériumi főosztályvezető ellen

A futópadját is lefoglalták.

Luxusgolfhétvégéket és 600 ezres futópadot fogadott el egy korrupt minisztériumi főosztályvezető

Cserébe biztosította a támogatást kérő szervezetek vezetőit arról, hogy támogatási kérelmeiket elfogadják a minisztériumban.

Polt Péter szerint a kormány korrupcióellenes lépései nem az ügyészség sikertelenségét mutatják

Amúgy sem vagyunk uniós szinten korrupcióban rosszak a legfőbb ügyész szerint.

Nyomozók jelentek meg a pécsi városházán

Kínos kérdéseket kapott a baranyai megyeszékhely polgármestere.

Polt Péter szerint nem az ügyészség sikertelenségét mutatja az új korrupcióellenes intézmények létrehozása

Polt Péter legfőbb ügyész szerint a korrupcióellenes rangsorok valóban „tartalmaznak kedvezőtlen helyezéseket", de szerinte ennek az az oka, hogy ezek korrupcióészlelési indexek, vagyis például megkérdezett cégvezetők, átlagemberek benyomásait tartalmazzák. Varga Zs. Andrást kérdezték az OBT-vel való kapcsolatáról, de nem válaszolt a mai parlamenti meghallgatásán, mert ez nem szerepelt az ülés témái között. Az OBH elnöke szerint vannak és lesznek is hatásköri viták az OBT-vel, de ez még „nem azonosítható a feszültséggel”.

Szándékosan beletörte a kulcsot a menekültekkel teli lángoló furgon zárjába

Minősített emberölés kísérlete és embercsempészés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.