Hírkereső

Keresés

Legalább öt oka van annak, hogy miért kap sorra ki az ellenzék a budapesti időköziken

A kiábrándult ellenzéki választók nem mennek el szavazni, mert nem érzik az időközi tétjét, az összefogás több helyen döcög, a Fidesz viszont belead anyait-apait a mozgósításba. Tizenegy időközi választásból kilencet a Fidesz nyert a fővárosban. Ellenzéki szereplőket kérdeztünk a sorozatos vereségek okairól a vasárnapi újpesti időközi előtt.

Háromból két helyen a Fidesz nyert a budapesti időközi választásokon

Nem mindenhol volt összellenzéki támogatás.

Újabb időközi választások a fővárosban: Zuglóban a megosztott ellenzék száll harcba a Fidesszel

Sorozatos vereségek után újabb erőpróba vár az ellenzékre vasárnap. Időközi választást tartanak Újbudán és Zuglóban. A XIV. kerületben konfliktusok vannak az MSZP, a DK és a Párbeszéd között, és a háttérben Tóth Csaba is feltűnik.

A Momentum lefoglalta a Mi Hazánk Horthy-felvonulásának az útvonalát

Helyette a tolerancia nemzetközi napját ünneplik majd a Bartók Béla úton.

A Momentum lefoglalta a Bartók Béla utat a Mi Hazánk Horthyt éltető fáklyás felvonulása elől

A Momentum újbudai önkormányzati képviselőjelöltje a fáklyás felvonulás helyett inkább a „tolerancia nemzetközi napját” ünnepelné „egy békés, közös sétával”.

Karácsony Gergely nem bírja tovább az „arcátlanságot"

A 22. ARC kiállítás egy hónapig éjjel-nappal látogatható.

Kokainozott, majd kést dobált és az autók tetején ugrált egy férfi Újbudán –videó

Letöltendő börtönt kért rá az ügyészség.

Változtatási tilalom alá helyezik a korábban lebontani vágyott Kelenföldi Városközpont területét

A kerület egyúttal kéri a fővárost, hogy dolgozzon ki néhány alternatív megoldást.

Nem drágul a menza Újbudán, az önkormányzat vállalja át a különbözetet

Az év végéig maradnak az eddigi árak a közétkeztetésben.

Változtatási tilalmat rendelnek el Újbudán

A moratórium a polgármester álláspontja szerint közérdeket szolgál. Célja a visszafordíthatatlan változással járó építkezések megelőzése.

Újbuda önkormányzata átvállalja a közétkeztetés többletköltséget

Magas az infláció, de a közétkeztetés nem drágul.

Újabb területeken válik fizetőssé a parkolás Budapesten

Ősztől több változásra is számítani kell.

Ingatlanfejlesztést akart a Fidesz és az ellenzék, a lakók legyőzték őket

Néhány újbudai utca lakói összefogtak, hogy megmentsenek a beépítéstől egy elhagyatott zöldfelületet. Sikeresen megdolgozták a kezdetben kategorikusan ellenálló önkormányzatot, hogy ne legyenek a Saroktelken ormótlan épületek. Mostanra odáig jutottak, hogy közösen kezdték a terület új funkcióját megtervezni. Egy meccset viszont még le kell játszaniuk az állammal is.

Majdnem fejbe lőtt egy apukát a részeg lövöldöző Újbudán

Nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett a sértett.

Újabb területen vezetik be a fizetős parkolást Budapesten

Az övezetben lakossági engedéllyel rendelkezőknek ingyenes lesz a parkolás.

Betongyár költözött a Duna-partra, a civilek kétségbe estek, a hatóságok hallgatnak

Pár éve még a XIV. kerületben a Rákospatak mellett folyt a gyártás, de onnan mennie kellett.

A vezető szerepért megy a harc Budapesten a DK és a Momentum között

A két párt konfliktusa túlmutat Újbudán, és emiatt maradt el a fővárosi közgyűlés is, ahol új főpolgármester-helyettest választottak volna. A DK szerint zsarolni próbál a Momentum, a Momentum szerint a DK felrúgja a 2019-es újbudai megállapodást. Más kerületekben is akadozik a hatpárti együttműködés.

Transparency International: Átláthatóbban működnek az ellenzéki önkormányzatok

Rangsorba állítottak 30, vegyesen ellenzéki és kormánypárti vezetésű önkormányzatot. A példamutatók között Baja, Ferencváros, Újbuda és Székesfehérvár is ott van, leghátul kullog Debrecen és az V. kerület.

Újabb biciklis útvonalak lesznek a fővárosban

A munkálatok várhatóan 2023 első felében fejeződhetnek be.

Nyereségessé válhat a Mol Bubi

A héten megtörtént a kétmilliomodik utazás a bringákkal, Újbudán tíz új gyűjtőállomás nyílt.

Orosz Anna sem akar a Momentum elnöke lenni

Újbudai országgyűlési képviselői teendőire kíván összpontosítani.

A Fradi foci után vízilabdában is bajnok lett

Az Újbudának a döntő második meccsén sem volt esélye a zöld-fehérek ellen.

Parkolóház és irodák váltják a rockkoncerteket a Rákóczi hídnál

A Don Pepe egyik tulajának cége építkezni akar a Rákóczi hídnál. Az ellenzők szerint a baloldali kerületvezetés 2019-ben azzal kampányolt, hogy Újbuda megtelt, most mégis támogatnak egy beépítést.

Felavatták a Törőcsik Mari parkot a Feneketlen-tónál

Az év elején benyújtott javaslat egyhangú támogatással, mindössze két hónap alatt jutott el a valóra válásig.

Felavatták Újbudán a Törőcsik Mariról elnevezett parkot

Az eseményen a kerület polgármestere mellett Bodrogi Gyula színművész is jelen volt.

Felavatták a Törőcsik Mariról elnevezett parkot a Feneketlen-tónál

A névadó ünnepségen a legendás színművészről egykori férje, Bodrogi Gyula és a Jászai Mari-díjas színművész, Udvaros Dorottya is megemlékezett.

Átveszi parlamenti mandátumát a momentumos Orosz Anna

Újbuda alpolgármestere a KDNP-s Simicskó Istvánt győzte le a választáson.

A Momentum alpolgármestere felveszi parlamenti mandátumát

A Simicskó Istvánt legyőző Orosz Anna alpolgármesteri pozícióját hagyja ott.

A kormány a választásokig már nem tárgyal a pedagógus-szakszervezetekkel

Hétfőn is folytatódott a március 16-án kezdődött határozatlan idejű pedagógussztrájk, többek között Budapesten az Újbudai Bocskai István Általános Iskolában, a Kőbányai Szent László Gimnáziumban és a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnáziumban sztrájkoltak tanárok.

Felborult egy autó Újbudán, a sofőr meghalt

A Budafoki út belső sávjait mindkét irányban lezárták, a forgalom a külső sávokon halad.

Vádat emeltek Novák Előd ellen, mert leszedett egy szivárványos zászlót

Egy másik ügyben is felelnie kell a Mi Hazánk Mozgalom alelnökének.

Garázdaság miatt emeltek vádat Novák Előd ellen, miután Újbuda önkormányzatáról leszedte a szivárványos zászlót

A Mi Hazánk politikusa a tettét úgy indokolta, kötelességének érezte a törvényes rend helyreállítását.

Újraindul a déli körvasút engedélyeztetése, a civilek a zöldterületet féltik

Négy évet csúszhat a szuperkórház építése

Az újbudai polgármester szerint 2026-ra sem készül el a létesítmény.

Visszaadjuk a folyópartot a budapestieknek!

Hatalmas zöld parkot, Duna-parti sétányt, új hidat és a fonódó villamos folytatását tervezi a Fidesz Dél-Budán.

Megszavazták, hol nevezzenek el Törőcsik Mariról közterületet

Még szükség van a kerület döntésére és a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyására is.

Mentőautó balesetezett Újbudán, ketten megsérültek – fotók

Több villamos sem teljes vonalon jár a baleset miatt.

Orosz Anna a Fideszről: Most már teljes gázzal mennek előre

Újbuda momentumos alpolgármesterével a 444 interjúzott. Azt mondja, győzelemre készül április 3-án.

Holtan találtak egy negyvenes nőt Újbudán

A nő holttestét a kukáknál találták meg egy udvaron.

Gyalázkodó ellentüntető zavarta meg az ellenzék utcai tájékoztatóját Márki-Zay beszéde közben

Eddig 170 ezer aláírás gyűlt össze a Diákváros helyére tervezett Fudan Egyetem kampusza elleni népszavazásra. Az egyesült ellenzék újbudai sajtótájékoztatója szerint meglesz a szükséges 200 ezer aláírás, amely szerintük újabb szög Orbán rendszerének koporsójába.

Megéri egymilliárd eurót elkölteni arra, ami pont azt a célt nem teljesíti, amiért épülne?

A személyforgalom korszerűsítését támogatják, de tehervonatokat nem akarnak az újbudai civilek.

Már több mint a háromnegyede elkészült a MOL Campus épületének

A kivitelő új képeket közzé tett az újbudai toronyházról.

Óbuda és Újbuda polgármesterei szerint az ellenzéki önkormányzatokon áll bosszút egy tavaly év végi határozattal a kormány

Nem engedi a kormány az önkormányzati hitelek átütemezését

Eltűnt egy 32 éves nő a XI. kerületben

Ismeretlen helyre távozott egy egészségügyi intézményből.

Közterületet neveznek el Törőcsik Mariról

Az újbudai helyszínről népszavazáson dönthetnek a helyiek. Négy befutó van.

Helyi népszavazáson dönthetnek az újbudaiak arról, melyik közterület kapja Törőcsik Mari nevét

A lehetőségek között szerepel az Etele tér, a Függetlenségi Park, a Feneketlen tó körüli terület, valamint az Etele park át-, illetve elnevezése is.

Kifarolhat az Etele Városközpont eladásából a két önkormányzat

A helyi civilek és a zöld szervezetek mindent megtennének az eladás megakadályozásáért.

Sörösüveggel támadt a buszsofőrre egy ittas utas a 901-esen

Jegye vagy bérlete sem volt.

Hozzávágta a sörösüvegét a buszsofőrhöz, garázdaság miatt ítélhetik el - videó

A férfi egy másik ügye miatt, de letartóztatásban várja jelenleg az ítéletet.

Videón az újbudai buszsofőrre sörösüveggel támadó részeg

Garázdasággal vádolják a férfit.