Hírkereső

Keresés

Kiderült Tom és Jerry igazi neve

Még a legnagyobb rajongók is megdöbbentek rajta.

Nyolc érdekesség és történet a 80 éves Paul Simonról

Ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját Paul Simon, a poptörténet egyik legsikeresebb énekes-dalszerzője. Legismertebb dalainak történetét ugyanúgy elmeséljük, mint társával, Garfunkellel és Bob Dylann

Sokaknak fogalmuk sincs arról, hogy ingyen kapnak új Windowst

Csak napokra vagyunk a Windows 11 megjelenésétől, ám a savings.com felmérése szerint több felhasználó azzal sincs tisztában, hogy ingyenes frissítésként új Windows-verziót kaphat. A vizsgálat más érdekességekre is rávilágít.

Bemutatta a Facebook az első okosszemüvegét, itt a Ray-Ban Stories

A Facebook a Ray-Bannel közösen fejlesztette ki az első okosszemüvegét, amelynek legfőbb érdekességét az jelenti, hogy az eszköz pont úgy néz ki, mint a hagyományos napszemüvegek.

Női izgalom? Férfiak nyála? 7 szexis érdekesség a két nemről

És persze még ezen a listán is szerepel a kommunikáció fontossága.

A Kúria szerint nem hibás, aki karantén miatt nem kezdte meg a börtönbüntetése letöltését

Azért foglalkoztak ezzel, mert két bíróság egymással ellentétesen döntött. A legfőbb bírói testület úgynevezett jogegységi döntésének érdekessége, hogy elutasította a legfőbb ügyész álláspontját.

Szerelmi jelenet alatt lett apuka a fiatal színész

Élete legboldogabb pillanatát élte meg a Elk*rtuk című forgatásán Mózes András. Az őszödi beszédet feldolgozó nagyjátékfilm Facebook oldalán élőben kérdezték a nézők a film férfi főszereplőjét, aki számos érdekességet osztott meg a karakterével kapcsolatban. A Megafilm politikai krimijében a színész Bánovits Vivianne, Szőke Richárd és Darnyik Szilvia oldalán látható.

Izlandig jutó szaharai porszemeket azonosítottak magyar kutatók

A porszemcsék érdekessége, hogy nem visszaverik, hanem elnyelik a Napból érkező sugárzást, ezzel melegedést okozva a légkörben.

Phoebe magyar hangja az Indexbe látogatott

Az arútluK vendége élete egyik leghíresebb szinkronszerepéről mesélt és árult el érdekességeket.

A leghíresebb statisztaszerep, mesés utalások és más érdekességek a Jóbarátokról

8 nosztalgikus érdekesség a Jóbarátokról, akik egy rész erejéig újra összeültek egy kanapéra bohóckodni.

Az egyik ukrán titkosszolgálat visszarabolta a másik által kijuttatott ukrán bírót

Ismeretlen személyek a napokban Moldovában elrabolták, és valószínűleg Ukrajnába vitték Mikola Csausz ukrán bírót, aki a hivatalos vádak szerint 150 ezer dollárnyi kenőpénzt fogadott el. Az oknyomozó portálok szerint az emberrabláshoz köze van az ukrán titkosszolgálatoknak, ám az ügy érdekessége az, hogy Csauszt korábban, 2016-ban még valószínűleg az akkori államfő, Petro Porosenko biztonsági szolgálata szöktette meg Ukrajnából.

Egyre hatékonyabban oltunk, bár a vakcinák trükkös számolása is segít

A megérkezett vakcinák 72,4 százalékát adtuk be, ezzel a 20. helyre kapaszkodtunk fel a 29-es mezőnyben. Érdekesség, hogy a kormány máshogy számol itthon, mint Európában.

Újra megnyílik a rakpart hétvégente a gyalogosok előtt

Szombaton a Lánchídon és a rakparton számos érdekességgel emlékeznek meg az 1848–49-es forradalom évfordulójáról.

3 dolog, amit nem tudtál a teáról

Most, hogy igazán beköszöntött a hideg idő, mindannyian érezzük, hogy egy csésze forró tea mellett könnyebb elviselni a borongós téli napokat. Már kisgyerek korunkban megismerjük a tea művészetét, bár ekkor még nem is nagyon tudatosítjuk, hogy ez mennyire jó dolog. Mára már egész iparág épült e köré a kellemes és sokszor jótékony ital köré. És sok érdekesség lengi körül a mivoltát. Nézzünk is meg néhányat.

3 dolog, amit nem tudtál a teáról

Most, hogy igazán beköszöntött a hideg idő, mindannyian érezzük, hogy egy csésze forró tea mellett könnyebb elviselni a borongós téli napokat. Már kisgyerek korunkban megismerjük a tea művészetét, bár ekkor még nem is nagyon tudatosítjuk, hogy ez mennyire jó dolog. Mára már egész iparág épült e köré a kellemes és sokszor jótékony ital köré. És sok érdekesség lengi körül a mivoltát. Nézzünk is meg néhányat.

Egy kerületi közvélemény-kutatás mutatja meg, miért éppen így módosította a választási törvényt a Fidesz

A kerületi alpolgármestert adó Magyar Kétfarkú Kutya Párt a harmadik legerősebb tömörülésnek bizonyult a Ferencvárosban, ahol a Baranyi Krisztina vezette, nem minden vitától mentes ellenzéki koalíció laposra verné a Fideszt egy most vasárnapi választáson. Ez és még több más érdekesség is kiderült az önkormányzat által megrendelt Medián-kutatásból.

Először beszélt hosszabban a fideszes Boldog István a saját, vesztegetési ügyéről

Ahogy arról néhány napja hosszabb cikkben beszámoltunk, közel egyórás videós interjút adott Nagy Szilárd, a Boldog István ügyét – egy vádalku keretében – borító egykori fideszes polgármester, ahol néhány újabb részlet, érdekesség és név is elhangzott Boldog Istvánnal, illetve folyamatban lévő ügyével kapcsolatban

300 ezer forintért kínálták 2020 legolcsóbb házát

Panellakás milliós négyzetméteráron, rekord az albérleteknél, ház 300 ezerért – az egyik ingatlanos portál összeszedte a 2020-as év lakáspiaci legeit, érdekességeit.

Ez lesokkol: 74 milliós panel, családi ház egyhavi fizetésért

Ezek voltak a tavalyi év érdekességei az ingatlanpiacon.