Hírkereső

Keresés

Megszólalt a vállalkozó, akinek állítása szerint 24 millióval tartozik Mészáros egyik cége

Az érintett hotel felújítására 1,5 milliárd forintos állami támogatást is elnyertek.

Már több mint ezer gyógyászati segédeszköz nem kapható az országban

Csak a gyógyszertárak kapnak állami támogatást, a segédeszköz-ágazat viszont nem jut ilyen forrásokhoz.

Sem az alapítványi elnök, sem a volt igazgató nem érti, hogy mi köze a fantomdiákokkal történő több százmilliós csaláshoz

Többek között egy szegedi alapítvány elnökét és az alapítvány által fenntartott egyik iskola volt igazgatóját, két volt szegedi fideszes képviselőt vádolnak azzal, hogy fantomdiákokra vettek fel állami támogatást. Ők nem értik, hogy hogyan kerültek a képbe.

"Egy csupaszív óriás, akivel megtiszteltetés volt együtt dolgozni" – magyar rendezője emlékszik Ray Stevensonra

A milliárdos állami támogatással készülő magyar kalandfilm, az 1242 – A Nyugat kapujában lesz a váratlanul meghalt Ray Stevenson egyik utolsó befejezett mozifilmje. A rendezőt, Soós Pétert kérdeztük,

MNB: Meredeken csökkent a lakásvásárlások száma, a hitelezés is bezuhant

Mindeközben a legolcsóbb budapesti kerületekben is 200 ezer forint az albérleti díj, állami támogatás nélkül pedig ellehetetlenül a lakásvásárlás.

Szénnel festették feketére a római Trevi-kút vizét a klímaaktivisták

A fosszilis tüzelőanyagok állami támogatása ellen tiltakoztak.

Elkxrtuk után Majdnem menyasszony: százmilliós állami támogatás Kálomistáék új filmjének

Már be is jegyezték a projektcéget, amelyik a filmet gyártja.

Szürkevízzel oldaná meg az ipari övezetek vízigényét Debrecen, 108 milliárdos állami támogatásból fejlesztik a víziközművet

De jut 65,6 milliárd forint a vasútfejlesztésre is.

Magyar Géniusz Program: ezeket a múzeumi projekteket támogatja a magyar állam Erdélyben

A kiválasztott székelyföldi múzeumok 25-25 millió forintot kaptak a Petőfi 200 emlékév alkalmából meghirdetett programban egy-egy időszakos kiállítás megvalósítására. Azt akartuk megtudni, ki mire fogja elkölteni a pénzt.

Nem született döntés határidőre az Átrium Színház állami támogatásáról

A tao-támogatást pótló „többlettámogatást” pótló, beígért új forrásra ki sem írták a pályázatot.

Lejárt a határidő, de továbbra sincs döntés a független színházak támogatásáról

Az Átrium idén egyelőre kizárólag a nézőitől kapott bármilyen támogatást.

Márki-Zay rendületlenül csatázik Lázárral, de lassan elfogy a regimentje

Budapest főpolgármesteréhez hasonlóan Hódmezővásárhely vezetője, Márki-Zay Péter is perelné az államot, ő az elmaradt állami támogatás miatt. A keresetet még az a jogi gárda küldte el a bíróságra, amelynek tagjai közül gyakorlatilag már egy sincs a hivatalban. A város a működőképesség határán lehet.

Csupán lassítani tudják az állami támogatások a népességfogyást

2015-ben indult el a csok, 2019-ben pedig a babaváró támogatás, mindkettő gyermekvállalást ösztönző programként. Néhány év távlatából már látható, hogy történt-e változás a gyermekvállalásban, beváltj

Till Attila az alkoholizmusról és a leszokás küzdelmeiről forgat filmet

Nem kapott rá állami támogatást.

Nem elég a pápalátogatás himnusza, Rétvári íratott hozzá még egy gyógyító fohászt is

Állami támogatással.

Átírnák a lakáscélú állami támogatás szabályait

A kormány a tervek szerint több rendeletet módosítana július elsejétől.

Csődbe húzták őket: elkezdtek bedőlni a nyugdíjasotthonok és szociális ellátóhelyek

Bajban vannak a civil fenntartású helyek, a kormány jórészt magukra hagyta őket az inflációval. A rezsi is több lehet, mint az állami támogatás.

Több mint félmilliárdot kapott Mészáros Lőrinc naperőműre, miközben mindenki más engedélyre vár

Csaknem 630 millió forint állami támogatást kapott napelempark-fejlesztésre egy Mészáros Lőrinchez köthető cég, miközben 2021 óta nem lehet Magyarországon kereskedelmi célú napelemes erőműveket engedélyeztetni, rengetegen állnak sorba a lehetőségért.

Megmentettek a nézők egy csőd szélére juttatott színházat

A rezsiköltség brutális emelkedése és az állami támogatás elmaradása miatt került végveszélybe a nagy múltú Pécsi Harmadik Színház, de a nézők összegyűjtöttek számukra 21 millió forintot.

G7: 64 millió forintunkba kerül egy akkumulátorgyári munkahely

A gazdasági lap megpróbálta összeszedni, hogy a közösből mennyit költöttünk ezekre a beruházásokra.

Hatalmas a drágulás az idősotthonokban: van, ahol majdnem a duplájára emelkedett a térítési díj

A polgármester szerint a hozzátartozóknak ki kellene venni a részüket a megemelt költségekből.

Kevesen nézik a Hadikot ahhoz képest, hogy mennyibe került

Több mint 2,4 milliárd forintot adott az állam a történelmi filmre.

Magyar sorozat még így nem szimulálta a börtönt, amelyből az ember azonnal szabadulna

A Megafilm sorozata szórakoztatásnak teljes kudarc, kivéve ha valaki jó szórakozásnak tartja a válogatott megalázásokat, az egyenetlen színészi játékot, és a valósággal köszönőviszonyban sem lévő példabeszédeket. Mindez félmilliárd forint állami támogatásból.

A kormány 5 milliárdos támogatást nyújt az alapítványi egyetemek kutatói programjainak előfinanszírozására

Az uniós Horizont-program decemberi felfüggesztése miatt van szükség az állami segítségre.

Uniós jóváhagyással több mint 2300 milliárd forinttal növelik a céges támogatásokat

Az orosz invázió miatt az EU engedékenyebb a vállalatok nemzeti támogatásával, a zöld átállás gyorsításáért épp tovább lazítja a rendszert.

Augusztusban átadnák, de még nyoma sincs a 7 milliárd forintos állami támogatásból épülő üzemnek

A cég orosz tulajdonosát egy bécsi székhelyű cég váltotta októberben.

Környezetvédelmi beruházástól vonta el az állami támogatást Lázár János minisztériuma

A hódmezővásárhelyi városi szennyvíztisztító korszerűsítésére a kormány két éve még 6 milliárdot ígért, EU-támogatással tervezték a beruházást, de az Építési és Közlekedési Minisztérium most már nem akar emelt áron 16 milliárdot áldozni erre.

Hadik, a kétmilliárd forintos állami támogatásból finanszírozott végtelen lovaglás

A Hadik egy dagályos oktatófilm lett, semmi köze a korhoz, amelyben készült. Lovaglás, telihold, csibész huszárok és az osztrák felsőbb körökből diktált fake news. Ilyen az új idők első nagyszabású történelmi filmje.

34 milliárddal támogatja a gödi akkumulátorgyár bővülését a kormány

Orbán Viktor szerint az akkumulátorgyáraknak senki nem örül – de nem lehet belőle kimaradni.

Januárban 9,2 milliárdos állami támogatást kapott a Batthyány Lajos Alapítvány

Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda nyújtotta a támogatást.

Januárban 9,2 milliárdos állami támogatást kapott a Batthyány Lajos Alapítvány

Rogán Antal első munkahelyét a Rogán-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda támogatta.

Az Európai Bizottság jóváhagyta a gödi Samsung-gyár bővítésére szánt állami támogatást

A Bizottság arra jutott, hogy a projekt regionális fejlődésre gyakorolt pozitív hatásai egyértelműen meghaladják az állami támogatás által előidézett versenytorzulás hatásait.

Nem mindenki tankolhat majd az állami támogatásból épült benzinkúton Baján

Grandiózus beruházás valósulhat meg.

Román külügy: Nem adtuk belegyezésünket Budapest újabb erdélyi beruházási programjához

Az erdélyi határmenti megyéket nézte ki a magyar kormány egy friss gazdasági támogatási programhoz. A terv egyelőre nem aratott tetszést Bukarestben.

Idén már 180 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek a babaváró állami támogatása

A magas kamatszintek miatt egyre többet kell kifizetnie az államnak kamattámogatásként, plusz egyre több tartozáselengedés lép életbe a vállalt gyerekek megszületésével.

Tovább gurul az ortodopédcipő-maffia ügye, újabb három orvost tartóztattak le

A gyanú szerint gyógyászati segédeszközök után járó állami támogatásokkal trükköztek, és kb. kétszázmillió forinthoz jutottak így.

Az Állami Számvevőszék is vizsgálódott, mégis milliárdok tűntek el a pünkösdistáknál

A Magyar Pünkösdi Egyház vezetői állítják: őket is megvezette a közpénzekkel csaló missziójuk, az ÁSZ pedig a módszertan felülvizsgálatát ígéri, miután szinte semmit nem vett észre. Az ügyészség már 2018 óta nyomozott, de csak tavaly lépett.

Orbán nem tudta, hogy rúgjon ki minket diplomatikusan

Februártól újabb, Erdélyben kiépített hálózatától vonja meg a támogatást a Fidesz-kormány. Emiatt a Tőkés László köré szerveződött Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az ebből kinőtt párt is nehéz helyzetbe került.

Magyarország meggondolta magát: mégsem támogatja a brüsszeli terveket az Egyesült Államokkal szemben

Az állami támogatások lazítását korábban támogatta a kormány, de rájöttek, többet veszíthetnek, mint amennyit nyernének.

Tiborcz István cége 6,5 milliárd forint állami támogatást kapott egyedi kormánydöntéssel

A 2022-es történelmi rekordtól elmaradó, de így is több, mint 130 milliárd forint beruházási támogatást osztott szét a kormány egyedi döntésekkel 2022-ben. A legnagyobb összeget a BMW kapta. A Waberer’sszel épp azután írták alá a támogatási szerződést, hogy a miniszterelnök veje jelezte: bevásárolja magát.

A magyar állam fizeti a debreceni BMW-akkumulátorgyár költségeinek több mint 30 százalékát

A német autógyártó 13,52 milliárd forintnyi állami támogatást kapott a 36,05 milliárdos beruházáshoz.

Kíméletlenül őszinte tanulmány mutatja meg, hogyan bánt a magyar sport a rá öntött állami százmilliárdokkal

A MOB megrendelésére átfogó tanulmány készült a hazai sport elmúlt két évtizedéről, a megjelenését nem verték nagy dobra. A tanulságok elkeserítők: a 16 kiemelt sportágból 9-ben csökkent az eredményesség, amióta az Orbán-kormányok a sokszorosára emelték az állami támogatást. Van olyan sportág, amelyben a százszorosára nőtt a támogatás, és az ötödére esett az eredményesség.

Elkopott mára az állami lakástámogatások értéke

A lakásvásárlók életét a tavalyi kamatemelkedések is megkeserítik, és az ingatlanpiaci fordulattól egyelőre inkább csak azt várhatják, hogy legalább nem kerülnek rosszabb helyzetbe.

Nem kínai szivárogtatás, hogy a kormány 320 milliárd forinttal csalta Debrecenbe a CATL-t

A brit Financial Times már novemberben leírta ezt a számot. A kormány vélhetően három módon támogatja a CATL-gyárat: közvetlenül pénzzel munkahelyteremtési támogatás formájában, adókedvezményekkel és infrastruktúrafejlesztésekkel. Egyelőre csak az utóbbi nyilvános, értéke 88 milliárd forint.

Egzotikus vakációzásból és síelésből hazatérve vettek őrizetbe két szegedi orvost, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az ortodopédcipő-maffia tagjai

Velük együtt már 28 gyanúsítottja van az ügynek. A rendőrség szerint a bűnszervezet tagjai a gyógyászati segédeszközök után járó állami támogatásokkal trükköztek.

A kormány titkolja, a kínai sajtó viszont megírta, hogy 3200 milliárdos támogatást kap a CATL Debrecenben

A Momentum a kínai sajtóban bukkant rá az információra.

Több milliárd forinttal nő a sportklubok állami támogatása 2023-ban

„A megnövekedett energiaárak miatt” idén összesen közel 14,5 milliárd forintos közvetlen állami támogatásban részesülnek a sportegyesületek.

Csák János: „A kultúraértelmezés a mai kormányzat számára az Isten, haza, család”

A kulturális és innovációs miniszter szerint a háztartásoknak „jelentős tartalékaik” vannak, így nem az államnak, hanem a fogyasztóknak kell segítenie a kultúrát, pláne, hogy úgyis csökkent a személyi jövedelemadó.

Valaki egy 35 milliós Mercedest vett a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásából

De nem lehet tudni, hogy összesen hány luxusautó vásárlását segítette a kormány, ugyanis minden tizedik állami támogatással érintett autó márkáját titkolják.

35 milliós luxusautót is vettek a nagycsaládosok állami támogatásával

Azt nem árulta el a Pénzügyminisztérium a 24.hu kérdésére, hogy hány ilyen eset volt.